Nem mentek el a fideszesek a népjóléti bizottság ülésére, ahol az endometriózisban szenvedő nők ügyét is tárgyalták volna

2021. május 4. – 14:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ellenzéki képviselők Facebook-posztja alapján üres volt az a terem, ahol a népjóléti bizottság keddi ülését tartották volna, többek között olyan témákról, mint a járványkezelés vagy az endometriózisban szenvedő nők állami ellátásának finanszírozása.

A Parlament oldalán található jegyzőkönyv szerint az ülésen ezeken kívül még tárgyalhattak volna a szociális dolgozók bérkiegészítéséről, az árvaellátás megemeléséről, a koronavírus beadása előtti ingyen tesztelésről, azonban a bizottság határozatképtelen volt, miután az elnök Korózs Lajos (MSZP) és három képviselő: Lukács László György (Jobbik), Szabó Tímea (Párbeszéd) és Varga Zoltán (DK) kivételével senki sem jelent meg az ülésen.

Szabó Tímea a Facebook-oldalán azt írta, hogy

„jelenteni fogom Kövérnek, hogy most már vonja le Selmeczi Gabrielláék fizetését! Idén több volt a határozatképtelen bizottsági ülés, mint a határozatképes. Ilyenre 30 éve nem volt példa!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!