Sétált az utcán, majd egyszer csak tarkón vágott egy kismamát

2021. május 4. – 08:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Minden előzmény nélkül egyszer csak tarkón ütött egy kismamát egy 25 éves férfi Győrben, a Liezen-Mayer utcában hétfőn délelőtt fél tizenegy körül. A Police.hu híre, illetve a nő beszámolója szerint az ütéstől a nő térdre esett. Amikor ezután kérdőre vonta a sötét ruhás, maszkot viselő támadót, az válasz nélkül sarkon fordult, és elment. A nő kiabálására ekkor odasietett egy járókelő, amit észlelve a támadó már futva menekült.

A kismama személyleírása alapján a győri járőrök hamar beazonosították, és rövid időn belül elfogták a verekedő férfit a Bajcsy-Zsilinszky utcában. A 25 éves, lakcím nélküli I. Józsefet garázdaság és könnyű testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elismerte a tettét, ám nem tudta érdemben megmagyarázni, hogy miért bántotta a számára ismeretlen nőt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!