A válóperük napján végezhetett felesége új élettársával egy férfi Dunavarsányban, fia is segíthetett neki

2021. május 4. – 12:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Még hétfőn feladta magát a Dunavarsányi Rendőrőrsön az 54 éves D. Sándor, aki a gyanú szerint megölte felesége 48 éves, új élettársát fia segítségével aznap, egy Szigetsor utcai ház udvarán. A Police.hu beszámolója szerint a férfi 27 éves fiát a helyszíntől 3 kilométerre fogták el.

Az áldozat az 54 éves gyanúsított válófélben lévő feleségének új élettársa – a bűncselekményt a megromlott házasság aznapi bontópere előtt követték el. A gyanú szerint a férj 27 éves fiával, ifj. D. Sándorral vascsővel, késekkel felfegyverkezve érkezett a Szigetsor utcai házhoz.

Kihívták a házból férfit, akire vascsővel sújtott le fiatalabb támadója, majd apjával együtt ütni kezdték. Egy szomszéd próbált a sértettnek segíteni, ám a támadók vascsővel ütlegelve zavarták el. Az apa elővette kését és többször megszúrta felesége új élettársát, majd fiával együtt elmenekült. A 48 éves áldozat belehalt sebesüléseibe, a szomszédot könnyű, zúzódásos sérüléssel látták el.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberölés megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezik letartóztatásukat.

Van segítség!

Ingyenes és a nap 24 órájában hívható az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a 06-80-20-55-20-as telefonszámon, ahol segítenek a kapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, a prostitúció és az emberkereskedelem áldozatainak. A NANE Egyesület is működtet segélyvonalat bántalmazott nőknek és gyerekeknek, valamint a nekik segíteni vágyóknak. Ez a 06-80-505-101-os számon hívható anonim módon, ingyenesen, hétfő, kedd, csütörtök és péntek este 18 és 22 óra között, valamint szerdán 12 és 14 óra között. Az Ökumenikus Segélyszervezet online kínál anonim tanácsadást, a részletekért keresse fel ezt az oldalt. Ha kifejezetten jogi természetű kérdései vannak kapcsolati erőszakkal összefüggésben, a Patent Egyesület jogsegélyszolgálata szerdánként 16 és 18 óra, valamint csütörtökönként 10 és 12 óra között hívható a 06-70-220-2505-ös számon.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!