Gulyás: Az egyetemi fejlesztéseket döntően nem uniós forrásból fogjuk megvalósítani

2021. április 29. – 11:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország egyelőre úgy döntött, hogy nem hívja le a hitelt az EU-s helyreállítási programból. Gulyás most elmondta, három ország venné fel a teljes hitelt, hat ország fontolgatja. De hozzátette, 2023 végéig bármikor, projektalapon igényelhető a hitel, ha szükség van rá, és kedvező, mi is igénybe vehetjük. Azt is elmondta, Magyarország elsők között fogja az EB-hez benyújtani a helyreállítási terveket, az egészségügyben az egy fontos változtatás volt, ami kivezeti a hálapénzt, azt kéri Magyarország, ennek a reformnak egy részét fizesse ki az unió.

Gulyás elmondta, az egyetemi fejlesztéseket döntően nem uniós pénzből fogja Magyarország megvalósítani, de minden egyetemi fejlesztést, amiről szó volt, megvalósítunk. Minden egyetem, amely az átalakulás mellett döntött, biztos lehet abban, hogy a forrásokhoz hozzájut.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!