Hiába volt kint figyelmeztetés, belerohant a közutasok energiaelnyelőjébe egy sofőr Gödöllőnél

2021. április 29. – 10:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rendszeresen közöl felvételeket a közösségi oldalain a Magyar Közút Nonprofit Zrt. arról, hogy az autósok hogyan csapódnak be az energiaelnyelő berendezéseikbe vagy előjelző autóikba, egy ilyet rögzítettek a napokban ismét Gödöllőnél, az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán.

Munkatársaik a 21-es kilométerszelvény környékén dolgoztak, amikor egy autó belerohant az energiaelnyelő berendezésbe. A balesetben senki sem sérült meg.

„Itt is, mint minden más gyorsforgalmi úton számos figyelmeztetést helyeztünk ki: jóval a munkaterület előtt a pálya fölött található digitális kijelzőn szerepelt, hogy munkaterület következik, két lépcsőben 100, illetve 80 km/órára vettük le a sebességet az előjelző autóinkkal, ráadásul munkavégzésre és sávelfogyásra figyelmeztető táblák is kint voltak” – írta az Instagramon a közútkezelő. Hozzátették, ugyan nem sérült meg senki, mert a legvégén annyira még le tudott fékezni a sofőr, hogy nehogy még ennél is nagyobb baj legyen, de ez elég nagy mázli, mert úgy tudják, a sofőrnek nem volt jogosítványa.


Nemrég írtunk róla, hogy pár napon belül két energiaelnyelő berendezést is összetörtek figyelmetlen autósok a hazai autópályákon, gyakori, hogy csak egy hajszálon múlik a tragédia ezeknél az ütközéseknél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!