Egy kiskutya miatt kialakult vitában késelték meg a 25 éves férfit tavaly a 28-as villamoson

2021. április 28. – 07:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem lehetett már megmenteni annak a 25 éves férfinak az életét, akit 2020. április 3-án este szúrtak le a budapesti 28-as villamoson, a VIII. kerületi Orczy téren.

A nyomozás adatai szerint a későbbi áldozat egy barátjával és kiskutyájával utazott, amikor egy férfi piszkálni kezdte a törpepincsit, írja a rendőrség. A kutya gazdája ezt szóvá tette, mire a férfi verekedni kezdett, majd kést rántott, és mellkason szúrta a fiatalembert.

A sértett barátja megpróbált segíteni, de a támadó társa megütötte. Amikor a villamos megállt, a késelő, a másik férfi és a társaságukban lévő nő elmenekült, de a VIII. kerületi járőrök perceken belül elfogták őket. A megszúrt fiatalhoz mentőt hívtak, de már nem lehetett rajta segíteni.

A rendőrség a 43 éves L. Jánost emberölés elkövetésével, az áldozat barátját megütő 38 éves D. Károlyt bűnsegédként elkövetett emberöléssel gyanúsítja.

A bűncselekményt követően mindkét férfit őrizetbe vették, azóta letartóztatásban vannak. A 28 éves D. Éva ellen bűnpártolás miatt folytattak eljárást, mert a megalapozott gyanú szerint elrejtette a halálos sebet okozó kést, amit a rendőrök megtaláltak. A nőt is őrizetbe vették, ő később bűnügyi felügyelet alá került.

A rendőrök az iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.