Az olajügyek után kutató újságírót indít a Momentum az előválasztáson Szolnokon

2021. április 23. – 23:23

frissítve

Az olajügyek után kutató újságírót indít a Momentum az előválasztáson Szolnokon
Fekete-Győr András és Kármán Irén a jelöltbemutatón Fotó: Kármán Irén Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Kármán Irén nemcsak az olajszőkítési ügyekben végzett oknyomozó munkája, hanem megverése, és a Portik Tamáshoz fűződő gyengéd szálak miatt vált ismertté.

Kármán Irén egykori újságíró-dokumentumfilmest indítja a Momentum Mozgalom az ellenzéki előválasztáson a Jász-Nagykun-Szolnok megye 01-es választókerületében – jelentette be Fekete-Győr András Momentum-elnök a Facebookon pénteken.

A Hvg.hu idézte a tájékoztatót, miszerint Kármán Jász-Nagykun-Szolnok megyében született és ott is nőtt fel, saját bevallása szerint Szolnokon kapta azokat a meghatározó kulturális élményeket, amik a mai napig meghatározóak számára. Az indulásával kapcsolatban azt mondta, szeretné, ha az országot olyan emberek irányítanák, akik nem magánrepülőgépeket akarnak vásárolni, hogy luxusutakon költsék el az adófizetők pénzét. Képviselőként azért szeretne dolgozni, hogy az adóforintok oda kerüljenek, ahova valók.

Az egykori újságíró a 2000-es években dokumentumfilmet forgatott az olajszőkítésről, és könyvet írt az olajmaffiáról. 2007 júniusában máig ismeretlen tettesek összeverték. Később pert indított az olajakták nyilvánosságra hozataláért, de a bíróság nem minősítette közérdekűnek az adatokat.

A megverését érintő ügyek és az időközben felmerült, a többi között Kármán szavahihetőségét is övező kérdések sokáig napirenden voltak, az akkori Index még 2007-ben megírta, hogy Kármán saját bevallása szerint „gyengéd szálak fűzték” Portik Tamáshoz, az olajügyben érintett Energol Rt. volt igazgató-tulajdonosához.

Portik Tamás az olajszőkítési ügyek egyik legjelentősebb szereplőjének tartott Energol Rt.-nek volt igazgató-tulajdonosa volt. 1997-ben adtak ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot az 1996–1999 közötti magyarországi robbantásokkal, valamint kivégzésszerű leszámolásokkal kapcsolatos gyanúk miatt. Nyolc évig bujkált sikeresen feleségével és négy gyerekével a hatóságok elől, a sajtóhírek szerint többek között Dél-Amerikában és az USA-ban. Portik ellen 2003-ban elévülés miatt megszüntették az eljárást, majd ezután hazatért, ugyanakkor 2012-ben terrorelhárító kommandósok fogták el az Aranykéz utcai merényletre való felbujtással gyanúsítva meg.

Azóta pedig egyre több és több bűncselekményt róttak a terhére, jelenleg is több gyilkosság gyanúsítottja felbújtóként, így három eljárás is folyik ellene párhuzamosan, ebből kettő a bíróságon, miközben Prisztás József és Boross Tamás meggyilkoltatása miatt már 28 éves fegyházbüntetését tölti.

Mindezek alapján nem meglepő, hogy Kármán Irén már évekkel ezelőtt egy, a Heti Válasznak adott interjúban igyekezett finomítani a Portikhoz fűződő viszonyáról tett korábbi kijelentéseit, és azt állította: a gyengéd szál csak azt jelentette, hogy próbálták egymást „szelíd eszközökkel megnyugtatni a szándékaikat illetően”, de valójában nem is volt intimitás a Portikkal való kapcsolatában.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!