Elítélték a doktornőt, aki tarkón vágta, megalázta és székestül felborította az asszisztensét

2021. április 23. – 13:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés miatt pénteken felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első fokon az Ajkai Járásbíróság azt a doktornőt, aki még 2018 októberében egy véradó napon a résztvevők előtt bántalmazta, majd előbb tarkón, aztán vállon ütötte kolléganőjét. A Veszprémi Törvényszék közleménye szerint az asszisztens az egyik véradónak ezután panaszkodni kezdett az orvosról, aki ezen felháborodott, és újra szidni kezdte az asszisztenst, majd rászólt, hogy takarodjon onnan, és a köpenyénél fogva megrántotta. Ezután az asszisztens lába beleakadt a szék lábába, és a földre esett.

A közlemény szerint a vérvételi csoport sofőrje segített a nőnek felkelni és leülni. Az asszisztens a történtek hatására sírva fakadt, mire az orvos tovább becsmérelte őt, „majd a sértettet a székkel együtt ismét felborította, amitől a sértett újra a földre esett és a nyitott ajtó élébe beütötte a fejét”.

A sofőr ezután ismét segített az asszisztensnek, akit az orvos kilökdösött a véradóból, és közölte a jelen lévő kollégákkal, hogy nem vihetik őt haza. Az asszisztens a történtek miatt nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A doktornő még az eset idején az RTL Klubnak azt mondta, nagyon sajnálja, hogy nem tudott uralkodni magán, de képtelen együtt dolgozni az asszisztenssel, és a hosszú ideje gyűlő feszültség így tört ki belőle. Állítása szerint fizikailag nem akarta bántani kollégáját, egyúttal pedig bocsánatot kért a véradóktól, amiért végig kellett nézniük a megalázást.

A bíróság a felfüggesztett börtönbüntetés mellett kötelezte a doktornőt az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére, továbbá előzetes mentesítésben részesítette, ami annyit tesz, hogy a doktornő az ítélet ellenére büntetlen előéletűnek minősül majd.

A kihirdetett ítélet miatt a vádlott és védője, valamint az ügyészség is három munkanap gondolkodási időt jelentett be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!