Köves Slomó a milliárdok újraelosztását szeretné, a Mazsihisz tiltakozik

2021. április 21. – 15:29

Köves Slomó a milliárdok újraelosztását szeretné, a Mazsihisz tiltakozik

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tiltakozik a szervezetet ért támadások és megosztási kísérletek miatt – írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a szervezet.

A Mazsihisz elutasít minden olyan szándékot, ami a számára jogszerűen biztosított források bármilyen módon történő csökkentésére irányul, és tiltakozik minden olyan kijelentés ellen, amely a szervezet társadalmi súlyát és a magyar zsidóság érdekében végzett tevékenységét nem a valóságnak megfelelően kezeli.

„Elutasít minden olyan szándékot, ami az EMIH és a MAOIH által a 2012. évben kötött, az örökjáradék elosztásáról szóló megállapodást semmibe kívánja venni” – foglalt állást a szervezet.

Az örökjáradék miatt a Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) valamint a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség (MAOIH) izraeli bírósághoz fordult – ahogy ezt megírtuk vasárnap. A keresetet azért adták be Jeruzsálemi Főrabbinátus bíróságán, hogy vizsgálják felül a magyarországi zsidó felekezeteknek nyújtott örökjáradék elosztását. Az örökjáradék a kilencvenes évek vége óta jár az államosítások idején elvett zsidó egyházi ingatlanokért. A Mazsihisz a kilencvenes évek óta odaítélt pénzügyi járadék nyolcvan százalékához jut hozzá, Köves szerint ez nem áll arányban a szervezet aktivitásával.

Köves arról beszélt a 168 órának, hogy a Mazsihisz az elmúlt 23 évben, vagyis 1998 óta mintegy 28 milliárd forintot kapott, míg a másik két szervezet összesen 2 milliárdot. Hozzátette, azért fordultak bírósághoz, mert a Mazsihisz minden tárgyalástól elzárkózott.

A per várhatóan májusban kezdődik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!