Addig tisztogatta a gázpisztolyát, hogy véletlenül elsütötte, így bukott le a többszörösen körözött 22 éves férfi

2021. április 20. – 09:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Azzal hívták ki a rendőrséget egy II. kerületi lakáshoz 2021. április 17-én délelőtt, hogy lövést hallottak onnan, ám mint utóbb kiderült, az csak egy engedéllyel tartott gáz- és riasztófegyverből érkezett, ami tisztítás közben, véletlenül sült el – írja a Police.hu.

A helyszínre érve a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói azt látták, hogy valaki az erkélyen keresztül menekülni próbál, majd aztán az első emelet magasságából leesett. A férfi az igazoltatás során hamis adatokat diktált be, de röviddel ezután megállapították valós személyazonosságát, így az is kiderült, hogy a 22 éves S. László miért menekült, és akarta félrevezetni a rendőröket: a Pesti Központi Kerületi Bíróság kábítószer birtoklása, kifosztás és garázdaság miatt adott ki ellene elfogatóparancsokat.

A gázpisztoly véletlen elsütése miatt nem indult eljárás a férfi ellen, mivel azt engedéllyel tartotta, és senki sem sérült meg. Menekülés közben viszont megsérült S. László, így csak azután vették őrizetbe, hogy sérüléseit ellátták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!