Pénzpörgetős csaló garázdálkodott a Mammutban

2021. április 19. – 08:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A gyanú szerint egy román férfi a kasszásokat átverve egy nap alatt százezer forinttal károsított meg három üzletet április 15-én, írja a Police.hu. A 34 éves román állampolgárságú férfi a pénzpörgetésnek nevezett módszerrel próbált pénzhez jutni a II. kerületi Mammut bevásárlóközpontban, oly módon, hogy észrevétlenül kevesebbet fizetett a kasszánál, majd nem sokkal a boltból való távozása után visszaváltotta a sértetlen terméket, immár a teljes vételárért.

A feltételezett elkövetőnek úgy sikerült mindezt végrehajtania, hogy a végösszegnél kevesebb pénzt adott át fizetéskor, majd amikor a kasszások ezt észrevették, visszakérte tőlük a pénzt, hogy átszámolja, és ha kell, kiegészítse. A rendőrségi jelentés szerint a férfi a számolásnál ugyan elismerte a hiányt és kipótolta azt, ezalatt mégis, észrevétlenül néhány tízezret zsebre tett belőle. Mivel a trükkös vásárló az eladó előtt számolta újra az általa kiegészített pénzt, így azt már újra senki nem számolta át.

A férfi a vásárlás után néhány perccel meggondolta magát, és visszavitte a termékeket, és mivel azok még sértetlenek voltak, a boltok mindegyike visszaadta a vételárat. Az eladók csak a kifizetések után vették észre, hogy a kasszában hiány van, a három üzlet így összesen százezer forinttal többet fizetett vissza, mint amennyit a vásárló otthagyott. A pénzpörgetős csalót a járőrök még a bevásárlóközpontban elfogták és előállították.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!