Meghalt Köteles László, Komlóska korábbi polgármestere

2021. április 17. – 12:00

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt Köteles László, az Új Kezdet Párt korábbi tagja – közölte a szervezet Facebookon. Amikor 1994-ben az ország egyik legkisebb településén, Komlóskánt polgármesterré választották, ő volt az ország legfiatalabb településvezetője.

Schiffer András szerint Köteles az ezredfordulót követően a kistelepülések megmentéséért vívott küzdelem élharcosa lett. „Neki köszönhetjük, hogy végül mégsem privatizálták a Magyar Postát a világméretű szolgáltatás-liberalizáció jegyében, s megállt a kisposták felszámolása” – írta róla Schiffer.

A Hang.hu szerint Köteles a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapítója, és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei koordinátora volt, illetve a megyei közgyűlés tagja. A politikus szervezete hosszantartó betegséget követően adta fel a küzdelmet.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!