Felfüggesztett börtönt kapott a Koncz Ferenc fideszes képviselő halálos balesetét okozó nő

2021. április 16. – 14:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött jogerősen felfüggesztett börtönbüntetés és járművezetéstől való eltiltás mellett annak a nőnek az ügyében, aki tavaly július 10-én Bekecsen autóval okozott halálos balesetet. A bíróság közleménye nem tért ki arra, hogy a baleset áldozata Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő volt, de ahogy azt az MTI jelzi, a politikus azon a napon, ugyanazon a helyszínen vesztette életét közlekedési balesetben.

A vádlott nő autóval haladt Szerencs felé, amikor meg akart fordulni az úton. A nő a jobb oldali útpadkához húzódott, hogy elengedje a mögötte haladó autót és tehergépkocsit, majd, habár a teherautó kitakarta előle a szembe jövő forgalmat, megfordult.

Ahogy a bíróság közleménye írja, a szembesávban haladt ekkor a baleset áldozata 50 km/órás sebességgel. Koncz

„vészfékezési féktávolságon belül volt, amikor a vádlott a gépkocsival áthaladt az általa használt forgalmi sávba, csaknem teljes szélességében elfoglalva azt. A sértett vészfékezett, mely miatt a motorkerékpárral felborult és az úttesten csúszva a vádlott autójának ütközött.”

A közlemény kitér arra is, hogy a férfi a helyszínen életét vesztette. A nőt 1 év 8 hónapra ítélték, de a bíróság a szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztette. Emellett 2 év 4 hónapra eltiltották a vezetéstől.

Koncz Ferencre, a Fidesz képviselőjére emlékeznek az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. július 13-án. – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Koncz Ferencre, a Fidesz képviselőjére emlékeznek az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. július 13-án. – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Koncz 1990 és 2010 között volt önkormányzati képviselő Szerencsen, 2001–2002-ben a város alpolgármestere, 2010-től pedig két cikluson keresztül polgármestere volt. Később otthagyta a városvezetést, hogy az Országgyűlés tagja legyen.

Később a Fidesz Koncz Ferenc lányát, Koncz Zsófiát indította el a megüresedett képviselői helyért az október 11-i időközi választáson, így lett Koncz Zsófia a Tiszaújváros székhelyű választókerületének országgyűlési képviselője.

Koncz Zsófia egy hónapja arról írt a balesettel kapcsolatban a Facebookon, hogy a balesetet okozó nő vallomásában azt mondta, „nem érez felelősséget” Koncz Ferenc haláláért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!