Miután egy perc alatt nagyon sok kérdésünkre válaszolt a kormányszóvivő, ezúttal csak egy kérdés hangozhatott el a Telextől

2021. április 15. – 12:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A csütörtöki, mindössze egyórás, azaz a szokásos másfél óránál rövidebb online kormányinfón a kormányszóvivő ezúttal csak egy kérdést olvasott fel lapunktól Gulyás Gergelynek. Ez úgy szólt, hogy Gulyás Gergely szerint kell-e válaszolni provokatív kérdésekre, mire a miniszter azt mondta, hogy igyekeznek ezekre is válaszolni, de úgy az igazi, ha az újságírók személyesen is jelen vannak.

Voltak még kérdéseink a kormányhoz, íme az összes, amit elküldtünk. Ezeknek egy részére érkezett válasz a sajtótájékoztató korábbi részén, ezért természetesen indokolt, hogy nem foglalkoztak velük, de a témák többsége nem került szóba:

  • Kedden nyilvánosságra került egy elismert kutató levele, amelyben a Sinopharm-vakcina hatékonyságának mielőbbi hazai vizsgálatát sürgeti. A kutató konkrét (alacsony költségű) vizsgálati protokollt is javasol, és megjegyzi, hogy egy ilyen vizsgálat a legjobb esetben igazolhatná, hogy felesleges az aggodalom, és ezzel segítene a kételyek eloszlatásában. Tervez az NNK vagy más vonatkozó állami szervezet ilyen vizsgálatot? Ha igen, mikor? Ha nem, miért nem?
  • Készül a kormány arra a helyzetre, ha a hétfőtől nyitó általános iskolákban tömegesek lesznek a hiányzások? Mi a terv akkor, ha a szülők többsége nem kívánja iskolába engedni a gyermekét?
  • Terveznek-e tömeges, akár előzetes regisztráció nélküli oltóprogramot indítani a romatelepeken és/vagy az ország olyan területein, ahol kevesen regisztráltak oltásra?
  • 18 éven aluliak milyen feltételek mellett mehetnek-e a nyári foci-Eb budapesti meccseire? Illetve a hazai nézők esetében, beleértve a gyerekeket is, miért nem fogadják el a PCR-tesztet, ha közben a külföldi szurkolóktól elfogadják majd?
  • Mi lesz azokkal a határon túl élő magyar állampolgárokkal, akik Magyarországon dolgoznak, és azért nem kaphatnak magyar védettségi igazolványt, mert a határon túl oltatták be magukat?
  • Az már kiderült, hogy a középiskolások csak írásban tesznek érettségi vizsgát, de a rendelet nem tért ki a technikumi szakmai vizsgákra. A szakmai vizsgák is csak írásban lesznek, vagy készüljenek szóbelire is a tanulók?
  • A múlt héten Karácsony Gergely levelet írt Mager Andreának, amelyben a főváros képviseletében felajánlott egy csereingatlant, hogy költözzön oda az OGYÉI, a hajléktalankórház épülete pedig maradjon fővárosi használatban. Hajlandó a kormány tárgyalni erről a lehetőségről?
  • A múlt héten a Fidesz európai parlamenti delegációja, illetve a magyar állami média is provokációnak minősítette az osztrák Profil.at portál újságírójának kérdéseit, és erre hivatkozva a kormánypárti frakció megtagadta a válaszadást. Egyetért ezzel az eljárással a kormány?
  • A kormány/Gulyás Gergely miniszter álláspontja szerint kell válaszolni a sajtó kérdéseire akkor is, ha azok „provokatív feltételezéseket megfogalmazva” érkeznek?
  • A konkrét esetben, az osztrák újságíró kérdéseiben mi a kormány álláspontja/válasza? Tehát a Profil.at kérdései: „Amikor Orbán, Salvini és Morawiecki Budapesten egyesítették erőiket, és bejelentették egy lehetséges új szövetség létrehozását, miért nem volt jelen senki a francia Nemzeti Tömörülés, vagy az osztrák FPÖ részéről? Mi a szövetség célja, és ki fontolgatja még a belépését? Egy euroszkeptikus koalíció létrehozása nem új jelenség, és az idevágó kísérletek története egészen az 1980-as évekig nyúlik vissza. Többször is elbukott ez már olyan témák körül kialakult nézetkülönbségeken, mint például Oroszország, Törökország vagy az antiszemita támadások. Hogyan lehet elkerülni most a megosztottságot?”

Hogy miért nem olvasta fel a többi kérdésünket Szentkirályi Alexandra, ki tudja, mindenesetre a kormányszóvivő a napokban megjelent videónkban azt mondta, hogy másfél perc alatt nagyon sok kérdésünkre válaszolt, ezért reméli, hogy ez egy ideig elég lesz:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!