Kikapcsolták az áramot a házában, mécseseket lopott, most 50 rendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás miatt nyomoznak ellene

2021. április 10. – 11:48

frissítve

Kikapcsolták az áramot a házában, mécseseket lopott, most 50 rendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás miatt nyomoznak ellene
Fotó: Rendőrség

Másolás

Vágólapra másolva

Valaki bejelentést tett a rendőrségen amiatt, hogy több elektromos mécses is eltűnt a füzesabonyi temetőből. A rendőrök elfogtak egy gyanúsítottat, akit pénteken hallgattak ki.

A 48 éves füzesabonyi férfi beismerte, hogy 2019 őszén, valamint 2020. szeptember és október hónapokban is ő lopta el a temetőből a mécseseket. Sz. Sándor azt mondta, hogy

kikapcsolták a házában az áramot, az elektromos mécseseket világításra használta.

A házkutatáskor a nyomozók megtalálták az ellopott elektromos mécseseket. A férfi ellen 50 rendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás vétség miatt folyik eljárást.

Elektromos mécsest már 200 forintért is lehet venni, tehát az anyagi kár mindössze tízezer forint volt. Remélhetően a férfi anyagi helyzetét, rászorultságát is figyelembe veszik majd, ha bíróság elé kerül.