Stumpf: Az SZFE ügye bizonyos értelemben baleset volt

2021. április 9. – 10:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A modellváltás az egyetemek felélénkülésével jár majd, az SZFE kivétel, bizonyos értelemben baleset volt – mondta Stumpf István modellváltásért felelős kormánybiztos az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Ő úgy látja, hogy nem az autonómia elvesztésével jár majd a folyamat, hanem új forrásokkal, lehetőségekkel és a bürokratikus struktúrából való kiszabadulással.

Szerinte azért is lehet ekkora a visszhang a folyamat körül, mert egy évvel vagyunk a választások előtt, bár nem akarja tisztán politikai dimenzióba helyezni az ügyet. Az elmúlt 25 évre állóvízként tekint az egyetemi életben, szerinte az új struktúrában a felsőoktatási intézmények piacképesebb oktatást tudnak majd adni.

Nem áll érdekükben, hogy azzal vádolják az alapítványokat, hogy csak kormányközeli cégeknek adnak megrendeléseket, szerinte ezek olyan vádak, amik a választások miatt merülnek fel.

Stumpf azt is elmondta, hogy az ingatlanok, amiket az egyetemek kapnak, a működésükhöz szükségesek. Ha esetleg el akarják ezeket adni, megtehetik, de a befolyó pénzt hasonló célra kell fordítani. Az egyetemi vagyon olyan vagyonkezelő alapítványhoz kerül, ami ezt a pénzt csak erre a célra tudja felhasználni.

Az SZFE ügyét sajnálatosnak tartja, de szerinte az inkább kivételnek számít a modellváltás folyamatában. Az Európa: Színművészeti Iskolák és Akadémiák Uniója a héten zárta ki tagjai közül az SZFE-t.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!