Müller Cecília: Meghalt egy 8 hónapos csecsemő, de nem a koronavírus miatt

2021. április 08. – 13:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján Müller Cecília bejelentette, hogy meg fog jelenni az elmúlt 24 óra halálozási listájában egy 8 hónapos csecsemő. Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy a laborvizsgálatok egyértelműen megerősítették, hogy nem a koronavírus volt a halál oka, mivel azonban a gyerek környezetében sok volt a fertőzött, és nála is kimutatták a betegséget – amely nem igazán okozott tüneteket –, az eddigi gyakorlatnak megfelelően a csecsemőt feltüntetik az elhunytak között.

A halál oka Müller szerint meningococcus baktérium okozta vérmérgezés. Ennek ismertebb fajtája az agyhártyagyulladás, a másik, amikor teljesen egészséges immunrendszerű fiatalt vagy egy kevésbé fejlett immunrendszerű csecsemő szervezetét is meg tudja támadni a baktérium. A ritka betegség sok szervet egyidejűleg érint, gyors lefolyású és halálos kimenetelű lehet.

A tisztifőorvos elmondta, hogy a járvány kezdete óta azt a gyakorlatot követik, hogy a halálozási statisztikában mindenkit feltüntetnek, akinek a halálakor igazolták a fertőzést; abban az esetben is, ha egyébként nem az volt a halál oka, hanem valami egészen más.

Az oltás óta nem lett több trombózisos megbetegedés

Müller szerint a heti új fertőzöttek tekintetében biztató jeleket látnak. A járvány ugyan az ország területén jelen van, az előző hetihez képest azonban csökken az új fertőzöttek száma. Több olyan megye van (például Vas és Győr-Moson-Sopron), ahol 20-30 százalékkal kevesebb új fertőzöttet regisztráltak, Budapest is jól áll, a fővárosban 27 százalékkal kevesebb új fertőzött volt a 12. héten, mint a 11.-en.

Ezzel együtt a brit variáns miatt nem lehet megmondani, hogy meddig tart a járvány plató szakasza, a halálozás pedig még mindig nagyon magas szinten van.

Csütörtöktől vasárnapig soron kívül folytatódik a bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozók oltása, 100 ezer embert hívnak be az oltópontokra.

Jelenleg már a lakosság 26 százalékát beoltották, ami a mai napon Müller szerint pont a kétszerese az uniós átlagnak. Az országos tisztifőorvos szerint a Janssen oltóanyag-szállítmánya jövő hétre várható, 28 ezer adagról van szó.

A hazai adatokat elemezve arra jutottak, hogy az átlagpopulációban az oltott és a nem oltott személyek között nem találtak trombózisos többletmegbetegedést, sőt, az oltást és a járványt megelőző időszakban több ilyen esetet regisztráltak egész 2019-ig visszamenőleg.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.