Még tart az áprilisi havazás, most Budapest van soron

2021. április 8. – 08:39

frissítve

Még tart az áprilisi havazás, most Budapest van soron
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Esik a hó az ország északi, középső részén, így Budapesten is, a II. kerületből kifejezetten intenzív havazást jelentettek. Az Időkép aktuális, csütörtök reggeli jelentése szerint Sülysápon, Balassagyarmaton és Rétságon is esik a hó, bezzeg karácsonykor, ugye.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebookon azt írta, hogy az ország nagyobb részén fagyott éjjel, csak néhány állomásuk maradt 0 fok felett. A szerdai minimum-hőmérséklet rekordja ugyan nem dőlt meg (2002-ben –10,1 Celsius-fok volt Zabaron), de a hagyományos tavaszi időjárástól elmarad a mostani.

Hajnalban már többfelé esett a hó a Dunántúl északi felén, de az előrejelzés szerint csütörtökön több helyen fordulhat elő, zápor, hózápor – nagyobb számban északkeleten. Budapestre az Időkép szerint 7 óra körül érkezett meg a havazás. Erős, helyenként viharos lesz az északnyugati szél.

Holnapra már enyhül az időjárás, az Országos Meteorológiai Szolgálat közlése szerint csütörtök éjszakára megszűnik a csapadék, kiderül az ég, és leáll a szél. A hőmérséklet hajnalban általában –6 és –1 fok között alakul, de a szélcsendes, fagyzugos helyeken ennél hidegebb lesz. Napközben viszont többször kisüt majd a nap, és a maximum-hőmérséklet a 17 fokot is elérheti.

Szombaton csapadék már nem várható, délután pedig 15 és 20 fok közé melegedhet fel a levegő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!