Hvg.hu: Vádat emeltek a XVII. kerület korábbi fideszes alpolgármestere ellen gyermekpornográfia miatt
2021. április 8. – 15:02
frissítve
Próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést javasol a kerületi ügyészség azzal a férfival szemben, aki a vád szerint úgy szerelt fel kamerákat a budapesti otthonába 2011-ben, hogy arról nem értesítette sem az ott élő feleségét, sem szintén ott élő, akkor 16 éves nevelt lányát. A Hvg.hu szerint a férfi, aki ellen most vádat emeltek, Fohsz Tivadar, a XVII. kerület volt fideszes alpolgármestere.
A vád szerint a férfi a kamerákat részben biztonsági okokból, részben pedig azért szerelte fel a ház több helyiségében, hogy megfigyelje a házban történteket. Így aztán
2011-ben és 2012-ben a kamerák több olyan pornográf jellegű felvételt is rögzítettek, amelyeken a férfi akkor még 18. életévét be nem töltött nevelt lánya volt látható.
Azt írják, hogy ezután a mintegy 97 darab kamerafelvételt egy program segítségével megvágta, majd a fájlokat egy adathordozón rögzítette.
A kerületi ügyészség a beszerzett bizonyítékok alapján arra jutott, hogy
gyermekpornográfia – felvételek tartásával elkövetett – alapesete megvalósult, ezért a férfival szemben vádiratot nyújtott be a bíróságra.
Az ügyészség a próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés mellett azt is indítványozta, hogy a bíróság a gyermekpornográf felvételek tartásával vádolt férfit végleges hatállyal tiltsa el minden olyan foglalkozástól, amikor 18. életévét be nem töltött személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülhet. Az eltiltásnak nem feltétele, hogy a bűncselekményt a terhelt foglalkozásának felhasználásával kövesse el. A vádról a Pesti Központi Kerületi Bíróság fog dönteni.
A Hvg.hu megjegyezte: a vádirat azért is érdekes, mert noha arról írnak be, hogy a kamerákat a vádlott szereltette fel és ő is vágta meg a felvételeket, mégsem vádolták meg gyermekpornográf felvétel készítésével, csak birtoklással. Az előbbi 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel, utóbbi csak legfeljebb 3 évvel járhat.
A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.