Ocean’s 3: milliós dohányárut loptak, miközben gyerek walkie talkie-val tartották a kapcsolatot az érdi tolvajok

2021. április 5. – 09:33

frissítve

Ocean’s 3: milliós dohányárut loptak, miközben gyerek walkie talkie-val tartották a kapcsolatot az érdi tolvajok
Fotó: Police.hu

Másolás

Vágólapra másolva

Két férfi április 3-án hajnalban felfeszítette egy érdi dohánybolt ajtaját és ablakát, bementek, majd zsákokba és zacskóba összerámoltak több mint kétmillió forint értékű dohányterméket, és azzal együtt elmenekültek a helyszínről.

Miután bejelentés érkezett a betörésről, a rendőrök egy Ugri nevű rendőrkutyával keresésre indultak. Egy közeli füves területen találtak is ruhadarabokat, illetve az ellopott dohányáru egy részét.

Fotó: Police.hu
Fotó: Police.hu

Nem sokkal később az elkövetők is előkerültek: a 43 éves Cs. Zoltán és a 41 éves C. György kezén kora délután már kattant a bilincs, előállították őket, írja a rendőrség.

Kihallgatásukon a gyanúsítás ellen panaszt nem tettek, mindketten elismerték a bűncselekmény elkövetését, sőt mi több,

korábban Gödön, Ürömön és Mendén történt dohánybolti lopásról is beszámoltak.

A rendőrök mindkettőjüket bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.

A lopás elkövetésénél harmadik társuk segédkezett, aki a helyszín közelében egy árokban megbújva látta el a figyelő szolgálatot,

walkie talkie-n keresztül tartották a kapcsolatot.

A jelenlegi adatok alapján kapott társaitól hasonló megbízatást más alkalmakkor is, a rendőrök őt még keresik. Az Érdi Rendőrkapitányság a két budapesti férfivel szemben lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, írják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!