Választási csalások miatt húsz ember ellen emeltek vádat Győrben

2021. március 29. – 10:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 2018. évi országgyűlési választásokkal összefüggésben húsz ember ellen emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség. Közleményük szerint a terheltek Győr-Moson-Sopron megye 1., 4., és 5. számú választókerületéhez, vagyis győri, soproni és mosonmagyaróvári jelöltséghez voltak köthetők.


Az ügyészség a jelöltséghez szükséges 500-at el nem érő érvényes ajánlás
felhasználása esetén hamis magánokirat felhasználásával, afölötti szám
esetén választás rendje elleni bűntettel vádolta meg az érintetteket. Az utóbbival megvádolt elkövetők a jelölteknek járó egymillió forintos állami támogatással is rendelkeztek, így esetükben a vád a minősített költségvetési csalásra is kiterjedt.

Az 52 oldalas vádirat alapján a jelöltek ajánlóívein olyan emberek adatai és aláírásai szerepeltek, akik nem adtak ajánlást a jelölteknek,

és több esetben olyan személyek neve és adatai, akik korábban elhunytak.

A különböző jelöltek ajánlóívein nagyrészt ugyanazon hamis, illetve elhunyt személyektől származó aláírások szerepeltek, ami a rendelkezésre álló adatok szerint abból adódott, hogy átmásolták a listákat. A meghamisított ajánlóíveket vagy maga a jelölt, vagy egy általa felkért személy írta alá aláírásgyűjtőként. Az ügyben a nyomozás során a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai több száz tanút hallgattak ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!