Autóbuszról rángatta le a nőt, hogy megerőszakolja

2021. március 29. – 13:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi nyomozói szexuális erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, közölte a Fővárosi Főügyészség.

Az ügy sértettje 2021. március 27-én, kora reggel a VIII. kerületben autóbuszon utazott, amikor egy 26 éves külföldi férfi a Kálvária téri megállónál rátámadt. Lerángatta az autóbuszról, leteperte a földre, hogy szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítse. Szerencsére a járókelők a nő segítségére siettek, így a további bántalmazást sikerült megakadályozni.

A Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, ennek elrendeléséről a nyomozási bíró várhatóan a mai napon dönt.

Frissítés: A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a gyanúsított nem tett vallomást, de elismerte a bűncselekmény elkövetését. Bár a férfi rendezett háttérrel rendelkezik, azt elmondta, hogy a munkahelyén szeretne felmondani és szülőhazájába hazatérni. Tekintettel erre és a bűncselekmény súlyára, a bíróság a férfi letartóztatásáról döntött, de a végzés nem jogerős.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!