Megkezdődik az új Kelenföldi buszpályaudvar tervezése, máshonnan indulnak majd a Volánbusz járatai

2021. március 29. – 16:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tendert írt ki a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) az új kelenföldi buszállomás tervezésére – írja az MTI. Az elképzelések szerint kulturált BKK- és Volánbusz-végállomás és több P+R parkoló épül majd Őrmezőn, a metróvégállomásnál. Ezt Vitézy Dávid jelentette be a Facebook-oldalán.

„Ma reggel megjelent a nyílt európai uniós közbeszerzési felhívásunk, indul a tervezés”

– írja Vitézy.

A kelenföldi közlekedési csomópont fejlesztését Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára felügyeli majd, mert sok év után megállapodás született a fővárosi önkormányzat és a kormány között arról, hogy a kabinet átveszi és megvalósítja ezt a fejlesztést.

A legfontosabb változás, hogy az elővárosi Volánbuszok végállomása átkerül az Etele térről az őrmezői oldalra. A Volánbusz járatai oda egyszerűbben, rövidebb úton, gyorsabban jutnak el, nem kell az Egérút felé kerülniük. A helyi buszok többségének már most is Őrmezőn van megállója vagy végállomása, így a Volánbusz és a BKK járatai a jövőben egy közös, fedett, terminálról indulhatnak, ahol a buszra zárt helyen lehet majd várni.

Az új állomáson lesz például – az eddig hiányzó szolgáltatások közül – nyilvános vécé és újságos is. A kelenföldi P+R-kapacitás is nőni fog a mostani 1000 férőhelyről legalább 1500-ra, és terveznek egy többszintes parkolóházat is. A kerékpárosok számára is készülnek majd tárolók, valamint építenek új taxidrosztokat és K+R parkolókat, ahol csak addig állhat meg az autó, amíg az utasok kiszállnak.

A BFK a munka keretében nemcsak a buszpályaudvar és a P+R parkoló terveztetését rendeli meg, a közbeszerzés a Kelenföldi pályaudvar térségének átfogó vizsgálatáról és elemzéséről is szól.

A bejegyzés szerint a tervezőnek javaslatot kell majd tennie a buszvégállomás Etele téren felszabaduló területének hasznosítására, ahol cél a zöldterületek növelése.

Megkezdik a vizsgálatát egy, a vágányok felett átívelő új vasútállomási épület kialakíthatóságának, amely közvetlenül kapcsolódna az összes peronhoz, valamint egy új peron létesítését is tervezik.

Ugyancsak a tervezés része a közelben tervezett dél-budai centrumkórház tömegközlekedési megközelíthetőségének javítása, a villamoshálózat ilyen célú lehetséges fejlesztésének vizsgálata.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!