A Város Mindenkié aktivistái bemásztak a Fidesz-székház erkélyére

2021. március 28. – 13:27

Másolás

Vágólapra másolva

A Város Mindenkié csoport tagjai bemásztak a Lendvay utcai Fidesz-székház erkélyére, és molinókat feszített ki. Az akcióval azt akarja eléri a lakhatási ügyekkel foglalkozó szervezet, hogy a kormánypárt elrendelje a rendkívüli veszélyhelyzet idejére a kilakoltatási moratóriumot.

„Én nem ilyennek képzeltem a rendet”, illetve „Szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és szűkölködőnek”, áll a molinókon, utóbbi egy bibilai idézet.

Fotó: Herr Martin
Fotó: Herr Martin

A téli kilakoltatási moratórium idén április 30-ig tart, vagyis ez alatt az időszak alatt szinte senkit nem lehet kilakoltatni. A járványügyi veszélyhelyzet tavaszi időszakában ezen felül egy általános, a lakásfoglalókra is kiterjedő lakáskiürítési moratórium is érvényben volt, amely a vészhelyzet idejére felfüggesztette a kilakoltatásokat.

Jelenleg a koronavírus fertőzési és halálozási esetszámai a tavaszi hullámnál sokkal súlyosabbak, mégis úgy tűnik, hogy április végével újra megkezdődhetnek a kilakoltatások, az AVM azt szeretné elérni, hogy ez ne történhessen meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!