Több mint háromszázszor kellett intézkedniük az iskolaőröknek, négyszer támadtak rájuk

2021. március 26. – 05:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Eddig négy esetben indult büntetőeljárás iskolaőröket érintő bántalmazás miatt – írta a Népszava pénteken az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás alapján.

A lap emlékeztet, hogy múlt héten a Balassagyarmati Járásbíróság ítélt jogerősen egy év tíz hónap, két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre egy 43 éves nőt, aki tavaly októberben rátámadt az iskolaőrre egy salgótarjáni iskolában.

A Népszava úgy tudja, egy intézményben azért indult belső vizsgálat, mert az iskolaőr túl agresszíven lépett fel egy diákkal szembe. Az ORFK megerősítette, hogy egy esetben valóban felmerült annak a gyanúja, hogy az iskolaőr hatáskörét túllépve intézkedett. A körülményeket az illetékes rendőrkapitányság büntetőeljárás keretein belül vizsgálja.

Kitértek arra is, hogy a március 8-tól elrendelt távoktatás idejére az iskolaőrök egy részét átvezényelték a rendőrkapitányságokra, ahol bűnmegelőzési feladatokkal bízták meg őket, egyes iskolaőröket pedig másik oktatási intézménybe irányítottak.

A szakképző intézményekben, az ott folyó gyakorlatok miatt az iskolaőrök szolgálatellátása a digitális oktatás ellenére is változatlan maradt. Március 8-ig 522 iskolaőr volt szolgálatban, tavaly szeptember óta a távoktatás elrendeléséig 323 alkalommal kellett intézkedniük, az esetek következtében 80 eljárás indult, szemlézi a lap cikkét az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!