A FreeSZFE-vel való vitája miatt egyelőre nem mutatja be a Partizán az egyetemről szóló dokumentumfilmjét

2021. március 26. – 07:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedves Közönségünk, a pénteken (március 26-án) 18:00-tól publikálni tervezett 'Hülye fiatalság' c. filmünk betiltásra került. A mai napon a FREE-SZFE közösség azt a döntést hozta, hogy a filmünk közléséhez nem járul hozzá” – kezdi csütörtök esti posztját a Partizán.

A freeSZFE közösségnek nem áll jogában betiltani semmilyen művészeti alkotást. Nem a freeSZFE közösség hozzájárulása szükséges a Partizán Hülye fiatalság című filmjének közléséhez, hanem a szereplők személyes hozzájárulása a róluk készült felvételek felhasználásához” – írta reakciójában a freeSZFE. De miről is van szó?

Az SZFE körüli történésekről készített dokumentumfilmet a Partizán csapata. Hatala Noémi és stábja a nyári előkészületektől, az egyetem elfoglalásán át egészen a többezres élőlánc megszervezéséig a hallgatók egy csoportját követte végig.

„Ebben a filmben már nemcsak a jól felépített, hatásos akciókat és a katarzist látjuk, hanem a csüggedést, az elbizonytalanodást, az időnként eluralkodó reménytelenséget is. Kiderül, hogy a határozott és kérlelhetetlen kiállás mögött milyen súlyos dilemmák húzódtak. Tizen-huszonéves gyerekeket látunk, akiknek a pályája még el sem indult, de már most olyan döntés elé állították őket, hogy letérdeljenek-e, lehajtsák-e a fejüket, hagyják, hogy mások döntsenek a fejük felett, vagy kiálljanak magukért és egymásért? Az erkölcsi tartásuk, a karrierjük, az álmaik, az életük múlik a döntésen” – írta erről a 444.hu. Az előzetest itt tudja megnézni.

A film bemutatása helyett azonban tegnap éjjel arról írt a Partizán csapata Facebookon, hogy a film „letiltásra került”. Azt írják, az egyesület nem járult hozzá a közléshez, és ennek nem kellene kötelező érvénnyel bírnia döntésükre, ők azonban mégis megértik a döntést, és egyelőre nem mutatják be a filmet.

Mi a film készítése közben és jelenleg is azt az elvet tartottuk és tartjuk kötelezőnek magunkra nézve, hogy az ellenfél nem az egyetemi polgárság, hanem az egyetemi polgárságot ellehetetlenítő agresszor hatalom. Ki kell értékelnünk és fel kell dolgoznunk ezt a helyzetet ahhoz, hogy végső döntést tudjunk hozni, és bízunk abban is, hogy a következő időszakban sikerülhet a FREE-SZFE közösségével kölcsönösen elfogadható megoldásra jutnunk. A film publikálásra kész, és amennyiben a FREE-SZFE közössége megváltoztatja álláspontját, úgy boldogan mutatjuk azt meg a széles nyilvánosság számára” – írták.

Röviddel a poszt után közleményt küldött a freeSZFE közösség. Ebben azt írták, nekik nincs joguk betiltani semmilyen művészeti alkotást, és kiemelik:

nem a freeSZFE közösség hozzájárulása szükséges a Partizán Hülye fiatalság című filmjének közléséhez, hanem a szereplők személyes hozzájárulása a róluk készült felvételek felhasználásához

Hozzáteszik, „a Freeszfe Egyesület és az SZFE HÖK az elmúlt két hetet azzal töltötte, hogy felhívja a gyártócég és az alkotók figyelmét a szereplők jelentős részének joglemondó nyilatkozatainak hiányára, valamint meggyőzze őket ezek beszerzésének szükségességéről”.

A személyiségi jogokkal való elidegeníthetetlen rendelkezés olyan vitán felül álló etikai, morális és jogi kérdés, melynek figyelmen kívül hagyását őszinte csalódottsággal vettük tudomásul – különös tekintettel azokra az egyetemi munkatársakra, akiknek egzisztenciájuk függ a szerepléstől. Ezúton szeretnénk felhívni a készítők figyelmét arra, ami összemosódni látszik: a dokumentumfilmezés nem sajtómunka, hanem személyes, bizalmi műfaj – ahogyan a szereplők tiszteletben tartják az alkotói autonómiát, úgy az alkotónak is kötelessége lenne tiszteletben tartani a szereplők önrendelkezését” – írják.

A Partizán úgy zárja posztját:

„a film publikálásra kész, és amennyiben a FREE-SZFE közössége megváltoztatja álláspontját, úgy boldogan mutatjuk azt meg a széles nyilvánosság számára”.

A freeSZFE közössége pedig azt írja:

„reménykedünk benne, azzal, hogy a Partizán végül a film megjelenésének ideiglenes halasztása mellett döntött, az így nyert időt a jogtisztaság helyreállításával töltik majd”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!