Kettős emberöléssel gyanúsítják azt a győri vállalkozót, akinek két üzleti partnere is eltűnt

2021. március 25. – 11:04

frissítve

Kettős emberöléssel gyanúsítják azt a győri vállalkozót, akinek két üzleti partnere is eltűnt

Másolás

Vágólapra másolva

A rendőrség befejezte azt a vizsgálatot, amit évekkel ezelőtt indítottak É. Imre 64 éves győri vállalkozó ellen, aki a megalapozott gyanú szerint előre kitervelten, nyereségvágyból több ember is megölt – írja a Police.hu.

2018 márciusában tűnt el egy 55 éves, mosonmagyaróvári villanyszerelő. A rendőrség azután kezdte keresni, hogy a felesége bejelentette az eltűnését. A nő számolt be arról is, hogy a férje az eltűnése napján egy É. Imrével megbeszélt találkozóra indult, illetve hogy a győri férfi több ezer euróval tartozott neki.

A rendőrök számára hamarosan világossá vált, hogy az eltűnt személy bűncselekmény áldozata lett, ezért büntetőeljárásban folytatták keresését.

A három éven át tartó nyomozás során a rendőrök megtalálták a vállalkozó telkén a villanyszerelő szerszámait, az eltűnésekor viselt ruházatának egy darabját, illetve az autóját is. A rendősrég szerint É. Imre 2018. március 31-én a kora reggel az abdai benzinkúton találkozott a villanyszerelővel, aztán az Ikrényben található telkére csalta és ott megölte.

Miközben a mosonmagyaróvári villanyszerelő ügyében nyomoztak a rendőrök, 2018 nyarán előkerült egy olyan autó is, amely É. Imre 2015-ben eltűnt váci partneréé volt. A korábban eltűnt férfi szintén a győri vállalkozóval megbeszélt találkozóra indult el nem sokkal azelőtt, hogy nyoma veszett. Az autó megtalálása után a nyomozást kiterjesztették a váci férfi ügyére is.

Az eljárás során, Ausztriában megtalálták azt a váci férfi által bérelt markológépet is, amit É. Imre használt a férfi eltűnése után. Mire 2018 novemberében É. Imrét meggyanúsították a 2015-ben eltűnt férfi megölésével is, már előzetes letartóztatásban volt az ellene szóló terhelő bizonyítékok alapján.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a begyűjtött helyszíni nyomokat szakértői vizsgálatoknak vetették alá, majd a beérkezett vélemények, valamint az eddig összegyűjtött bizonyítékok alapján az ügy vizsgálatát befejezték, az iratokat pedig a napokban a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség részére megküldték.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!