Rendőröket fenyegetett elkeseredésében egy zalai szakács, aki a lezárások miatt nem tud Ausztriában dolgozni

2021. március 24. – 09:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rendőrök lelövésével fenyegetőzött egy zalakarosi szakács, aki a koronavírus-járvány miatt vesztette el ausztriai munkáját, írja az MTI. Az eset még január 5-én hajnalban történt, most emeltek vádat az 51 éves férfi ellen.

A szakács a korlátozások miatt november óta nem tud dolgozni, nincs jövedelme, felélte a tartalékait. A feszültséget általában alkohollal igyekezett oldani, de az ügyészség megfogalmazása szerint ilyenkor „viselkedésszabályozása gyengül, aránytalan indulati reakciók keletkeznek nála”.

Január 5-én elszakadt nála a cérna, felhívta a Zala megyei rendőröket azzal, hogy elege van a korlátozásokból, elfogyott a pénze, ezért ezután minden rendőrt és TEK-est le fog lőni a fegyverével. Gyorsan kiderült, hogy nincs fegyvertartási engedélye, de még fegyvere sem. Ezért végül „hatóság büntetőeljárás alapjául szolgáló félrevezetésének vétségével” gyanúsították meg, és a vádemelés is erről szól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!