Elfogták a gödöllői görögkatolikus templom gyújtogatóját

2021. március 24. – 07:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy héttel a történtek után elfogta a rendőrség azt a férfit, aki a gödöllői görögkatolikus templomban rongált – áll a Police.hu szerdai közleményében.

A tettes március 15-én baltával szétverte a templom ajtaját, felgyújtotta a padokat, és festéket öntött a templomban lévő ikonosztázra. Tettével kb. 2,5 millió forintos kárt okozott.

A rendőrség március 22-én találta meg a 28 éves gyanúsítottat a gödöllői albérletében, ahol ráakadtak a rongáláshoz használt eszközökre is. Előkerült egy balta, a gyújtogatáshoz használt olajosflakonok és festékes ruhák is. A férfi nem tett beismerő vallomást, és indítékairól sem beszélt a kihallgatás során. Gyanítják, hogy valamilyen szer hatása alatt állt.

Az őrizetbe vett Cs. Róbertet a vallási tisztelet tárgya vagy vallási szertartás végzésére szolgáló épület megrongálásával vádolják. A Gödöllői Rendőrkapitányság kezdeményezte letartóztatását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!