Elhízni olcsó, a túlsúly veszélyes és drága – főleg a Covid idején

2021. március 23. – 07:21

frissítve

Elhízni olcsó, a túlsúly veszélyes és drága – főleg a Covid idején
Illusztráció: szarvas / Telex

Az elmúlt egy év megmutatta, hogy a Covid–19 veszélyes betegség, legalább egy nagyságrenddel halálosabb, mint az influenza. A súlyos esetek sem egyformán súlyosak: míg a kórházba került koronások közül minden hatodik ember hal meg, az influenzások közül csak minden tizenhatodik. Szóval ez nem csak egy kis flu, ahogy a vírusszkeptikusok népes tábora állítja.

Az már eddig is köztudott volt, hogy a koronavírus főleg az idősekre veszélyes, hiszen a 75 év feletti fertőzöttek 10 százaléka meghal. Van azonban egy olyan trend, amit az orvosok és a kutatók is csak lassan mernek kimondani.

A rizikótényezőt szemérmesen cukorbetegségnek, magas vérnyomásnak vagy szívbetegségnek nevezik. Pedig ezek így együtt a metabolikus szindróma különböző megjelenési formái. És egy közös okra vezethetők vissza: az elhízásra.

Egy év alatt teljesen világossá vált, hogy a túlsúly a Covid–19 szempontjából a második legkomolyabb rizikó. Vagyis az elhízás lett az új öregség. A túlsúly még abban az esetben is veszélyes, ha fiatalokról van szó: a rendkívül elhízott fiatalok dupla eséllyel kerülnek lélegeztetőgépre és egyharmaddal többen halnak meg, mint akik nem azok.

Mi ennek a biológiai magyarázata? Az, hogy egy túlsúlyos test immunrendszere teljesen másként működik, mint a többieké. A kórokozók bejutását észlelő immunsejtek jóval lomhábbak, és lassabban rendelnek el védelmi immunválaszt. Így a vírus időt nyer ahhoz, hogy minél több sejtbe bejusson és azokat a saját szaporodásához hangolja át. További rossz hír, hogy a Sars–Cov–2 kifejezetten kedveli a zsírszövetet. Márpedig ha több rajtunk a zsír, több vírus keletkezhet. Sőt, a zsírszövet pompás búvóhely is az immunsejtek elől bujkáló vírusok számára. Ez is a magyarázata annak, hogy a túlsúlyos koronafertőzöttek miért kerülnek
nagyobb eséllyel az intenzív osztályra és miért maradnak hosszabb ideig fertőzőképesek.

Szép vagy csúnya

A túlsúly tehát elsősorban egészségügyi kérdés, nem esztétikai. Pedig gyakran a lényeg helyett inkább erről beszélnek az emberek: „mi a szép, a hurkák vagy a bordák”? Rubens korában a telt idomokat tekintették szépnek, és az arab világban ma is ez a jólét és a női termékenység fokmérője. A túlsúly az egyre elhízottabb Magyarországon is megosztó téma, mindenki emlékszik Schobert Norbi esetére a molett kismamákkal. Fogadd el, vagy fogyjál le? Vérre menő viták szóltak erről.

A gordiuszi csomót vágjuk át azzal, hogy esztétikai kérdésekről nem érdemes vitatkozni. Az viszont vitán felül áll, hogy a túlsúly megbetegít. Minél nagyobb, annál inkább és annál hamarabb.

Egészségügyi szempontból mi is számít túlsúlynak? Ennek a mérésére a BMI-index a legelterjedtebb mérőszám. Nem tökéletes, mert az ugyanolyan testalkatú, de izmos embernek magasabb a BMI-je, mint annak, akinek az izom helyén háj van. De azért ilyen elterjedt, mert nagyon egyszerűen mérhető. Szóval az számít túlsúlynak, ha az ember BMI-indexe meghaladja a 25-öt. 25–30 közt túlsúlyos, 30–35 között elhízott, 35 fölött extrém elhízott, 40 fölött morbid elhízott a kategória. Ezek az értékek nem függnek kultúráktól, ezek egészségügyi határértékek.

Délkelet-Ázsiában a jólét ellenére sem híznak el

Nézzük, konkrétan mit is jelent ez: egy 45 éves korú, 165 cm magas nő ideális testtömege 50-68 kg. Hm, és a többiek? 75 kilóig túlsúlyosnak, 95 kilóig elhízottnak nevezik. Egy 45 éves, 178 cm magas férfi ideális testtömege 65-84 kg. 87 kilóig túlsúlyos, 110 kilós súllyal elhízott. Sajnos a legtöbb férfi ezeket a számokat már látni sem szereti, olyan messze került tőle.

A fejlett világról lassan kijelenthetjük, hogy túlsúlyos. Az utóbbi 50 évben drámai módon indult növekedésnek az emberek BMI-indexe, egy generáció alatt 2-vel nőtt: 1993-ban 25,8 BMI volt, 2019-re 27,6 lett. Mondhatjuk azt, hogy minél gazdagabb egy ország, annál több a kövér ember?

Azért Nyugaton sem ennyire egyértelmű az összefüggés, mégis, Délkelet-Ázsia néhány országa még jobban kilóg az általános hízási trendből: Japán, Szingapúr, Dél-Korea, Tajvan, Vietnám népei nem híznak el a jóléttől. Nem véletlen, hogy a Covid-járványból is sokkal jobban jönnek ki.

De Európában (és Amerikában is) egyre veszélyesebb a helyzet: a fiatal felnőtteknek már a negyede elhízott, a 65 év felettieknek pedig kétharmada. Magyarország nem csak hogy teljesen belesimul ebbe a trendvonalba, de trendszetter is: mi vagyunk a világon a 4. és Európában a legjobban elhízott nemzet. Az átlagos magyar férfi BMI-je 28,4, a nőké 26,65. A 35 éves magyarok felének már fogyókúráznia kellene. 65 év fölött pedig tragikus a helyzet: 4 emberből 3-nak. De sokakat ez egyáltalán nem érdekel, mert ha körülnéznek, csupa olyan testet látnak maguk körül, mint ők maguk. Lassan a normál testsúlyú az, aki kilóg a sorból. Ők lettek a kisebbség. Hogy jutottunk el ide két emberöltő alatt?

Gyógyszereket szedünk, és nem vigyázunk magunkra

Az emberiség egyszerűen nincs ahhoz hozzászokva, hogy szinte mindenki otthonában karnyújtásnyira van a hűtő, és az mindig mindenfélével tele is van. Ez a hirtelen jött jólét az egyik oka annak, hogy minden 12. halálesetet közvetlenül a túlsúly okoz. Ez teljesen új civilizációs jelenség az emberiség történetében. Száz évvel ezelőtt még világszerte az alultápláltság volt a vezető egészségügyi rizikófaktor. Ma a fejlett világban a túltápláltság.

Szóval az elhízás okai saját magunk vagyunk, de van még egy társtettes is: a gyógyszeripar. Óriási divat manapság őket ekézni, de azért kicsit képmutatók vagyunk. Ugyanis az elmúlt évszázadban a gyógyszerek forradalmi változást hoztak az életünkbe: a védőoltásoknak, az antibiotikumoknak, a krónikus betegségekre szedett gyógyszereknek köszönhetően a várható élettartamunk több mint duplájára nőtt. Sőt, 50 év alatt többet nőtt, mint az előtte lévő 5000 évben együttvéve. Így viszont más betegségekben halunk meg, mint száz évvel ezelőtt. Míg akkoriban az emberek döntően fertőző betegségben hunytak el, addig ma ötből négyen valamilyen krónikus betegségben.

Sajnos ezeknek a krónikus betegségeknek legnagyobbrészt mi magunk vagyunk az okozói, az egészségtelen életmódunk.

Az elhízottak száz évvel ezelőtt is cukorbetegek, magas vérnyomásosok, szívbetegek lettek, csak sajnos döntő részük meghalt. Ma ettől nem kell félnünk, ezért megengedhetjük magunknak, hogy ne foglalkozzunk az egészségünkkel.

Helytelenül táplálkozunk, nem mozgunk eleget, stresszelünk, és keveset alszunk. Az ezek miatt kialakuló kórságokba viszont már nem halunk rögtön bele. Be tudunk szedni rájuk egy-két pirulát – a dédszüleinkkel ellentétben. Ezekkel a hatékony, viszonylag biztonságos gyógyszerekkel még akár évtizedekig is (majdnem) teljes életet élhetünk.

Elhízni olcsó

Mivel „a gonosz gyógyszeripar” a piruláival megkímél bennünket attól, hogy az életmódunkon változtassunk, könnyen elhízunk. Ráadásul mivel az élelmiszer relatíve olcsó, ez nem is kerül olyan sokba. Ahhoz, hogy 1 kg túlsúlyt felszedjünk, körülbelül 7000 felesleges kalóriát kell bevinnünk. Ez napi 500 többletkalória elfogyasztásával 2 hét alatt sikerülni fog. Elég minden nap 1 tábla csokit VAGY egy zacskó chipset VAGY 10 dkg angolszalonnát még megenni. 1 kg túlsúly ára legfeljebb 7000 forint. 4 hónap alatt 10 kiló plusz könnyen felszalad. Ennyi már elég is ahhoz, hogy valaki a normál tartományból a túlsúlyosba kerüljön.

Lefogyni emberfeletti erőfeszítést igényel.

Míg elhízni tehát könnyű, lefogyni nehéz. 500 pluszkalória ledolgozásához 5 km-t kell futni vagy 25 kilométert biciklizni. Ez azonban sokaknak nem fér bele a napba: az átlagos magyar felnőtt naponta 5 órát ül, és 10 percet sportol. Ez az elhízás receptje.

Jogos a kérdés: a túlsúlyosak miért nem próbálnak lefogyni? Nos, igazából sokan próbálkoznak. A legnépszerűbb Facebook-csoportok és YouTube-csatornák fogyókúrákkal vannak tele. Egymásnak teljesen ellentmondó tippekkel, diétákkal. Viszont hiába bármi, az esetek nagy részében a csúfos kudarc garantált. Ez nem véletlen: a fogyás – és különösen az egészséges fogyás – egy olyan próbatétel, amelyet szinte lehetetlen kivitelezni. És ez a biológiából következik.

Titkos zsírraktáraink

A zsír, életünk „fehér aranya” az elmúlt 100 évet leszámítva az élőlények számára az egyik legértékesebb dolog volt. A zsírmolekulák közti kötések annyi energiát tárolnak, amellyel egy átlagos emberi test hetekig képes elélni – élelem nélkül. Túlélésünknek az volt a kulcsa, hogy szervezetünk bőség idején a lehető legtöbb energiát képes legyen elraktározni zsír formájában.

Ráadásul a túlélés érdekében ehhez az energiakészlethez csak különféle trükkös útvonalakon keresztül lehet hozzáférni. Nézzünk két példát arra, hogy szervezetünk milyen nagyszerűen gazdálkodik az energiával. Az első jelenséghez azt kell tudni, hogy a zsírmolekulák nem csupán kicsapódnak az ember hasán-combján, hanem kifejezetten zsírtárolási célra szolgáló sejtekbe (ún. adipocitákba) kerülnek. Ezek először megtelítődnek a felesleges energiabevitel során, majd ha még további tárolási lehetőségre is szükség lenne, osztódni kezdenek.

Ezzel az a probléma, hogy az adipociták szívós, hosszú életű sejtek. Nem csupán addig élnek, míg szükség van zsírtárolási képességeikre. Hűségesen fognak várni minden nassolással, görbe estével felvett pluszenergiára még jóval az után is, hogy egy korábbi fogyókúrával megszabadultunk a bennük levő zsírtól.

Egy nagyobb súlyfeleslegtől megszabadult embernek ezért is sokkal nehezebb megőriznie jó alakját, mint olyasvalakinek, aki sosem volt túlsúlyos.

A másik jelenséghez azt kell tudni, hogy a zsírban levő energia korántsem törhető fel egyszerűen. Ha így történne, akkor az élőlényeknek semmilyen motivációjuk nem lenne további élelmet keresni egy kiadós lakmározás után, ezzel pedig saját túlélési esélyeiket veszélyeztetnék. Ezért a zsírraktáraink lebontásához csak akkor termelődik enzim, ha a szervezet éhezik. De még ha a zsírmolekulák lebontódnak is, abból sem egyszerűen felhasználható glükóz keletkezik, hanem ún. szabad zsírsavak. Ez azért probléma, mert míg a legtöbb szövet képes a zsírsavak elégetésére, az agyunk nem. Neki mindaddig várnia kell, amíg a zsírsavakat a máj úgy átalakítja, hogy azok már át tudnak hatolni az agy védelmi vonalán.

Ez az oka annak, hogy olyan pocsékul teljesítünk diéta alatt szellemi tevékenységekben. És ez az oka annak is, hogy valóságos szenvedésnek érezzük az éhezést: az agy végig arra fog biztatni bennünket, hogy a zsír bontása helyett keressünk egyszerűbb, könnyebben felhasználható cukrot számára.

Sokba kerülsz a társadalomnak, jobb, ha nem hízol el

Biológiai programunk végső tanulsága az, hogy a lehető legjobb és messze legkönnyebben kivitelezhető stratégia az, ha soha nem hízunk el. Minden fogyásra irányuló törekvésünk szembemegy a természetes programozásunkkal. Azonban ez még nem jelenti azt, hogy a magas BMI-vel rendelkező embereknek már minden mindegy. Először is: az ember mindig lehet kövérebb.

Igenis számít, hogy két sajtburger mellé kólát vagy ásványvizet veszünk. Számít, hogy túróval vagy lekvárral esszük-e a palacsintát. Ne feledjük, hogy minden pluszkilóval exponenciálisan nő a szövődmények kockázata.

Az elhízás tehát egy biológiai program, ami éhínség idején az emberek életben maradását szolgálta. A mai bőség idején viszont funkcióját vesztett azonnali jutalom, aminek ráadásul az egyéni költségei is alacsonyak. Az egyén tehát jól jár – legalábbis átmenetileg. De a közösség biztosan megsínyli.

Az adófizetőknek ugyanis a túlsúlyos lakosság összességében sok pénzbe kerül. A túlsúly okozta kóros elváltozások – pl. diabétesz, a szívbetegség vagy rák – kezeléséhez szakember kell. Az elhízott betegek gyakrabban és hosszabb időre kerülnek be az egészségügyi ellátórendszerbe. És mivel e betegségek nagy része élethosszig tart, ez így együtt már rengeteg orvosi munkaórát és gyógyszermennyiséget jelent.

Az OECD 2019-es előrejelzése szerint a következő 30 évben minden 100 forintból, amit a magyar egészségügyre fognak fordítani, 7-et az elhízással kapcsolatos szövődmények kezelése fog elvinni. Pedig költhetnénk ezt infrastruktúra-fejlesztésre, kórházi étkeztetésre vagy az ápolók bérére is.

Erkölcsös dolog-e elhízni?

Nekünk tehát mint társadalomnak az elhízás egyáltalán nem éri meg. Mert míg az egyén a pluszkalóriák bevitelével olcsón és azonnali élménnyel jutalmazza magát, addig a közösség ezekből az előnyökből egyáltalán nem részesedik. Mégis, a társadalom tagjai az elhízás költségeit közösen viselik, mert az államilag szervezett kockázatközösségekben az ellátás azoknak sem drágább, akiknek a túlsúlyuk miatt gyakrabban kell orvoshoz fordulniuk, vagy több és drágább gyógyszert szednek. A soványak is fizetik ezeket a költségeket, hiába sokkal egészségesebbek és kevesebbszer járnak orvoshoz.

A Covid azonban újabb elhízással összefüggő problémákkal is szembesített bennünket. Mivel őket a járvány szempontjából sérülékeny csoportnak kell tekinteni, ezért a kutatók szerint előnyt kellene élvezniük az oltási sorrendben. Ráadásul az influenzaoltások tapasztalatai szerint kevésbé hatékony számukra az általános influenza elleni oltás, ezért extra erősségűt kellett nekik kifejleszteni az Egyesült Államokban.

Most vizsgálják a kutatók, vajon ez így van-e a koronavírus esetén is. Lehet, hogy nekik egy harmadik oltásra is szükségük lesz? A tudományos kérdésekre remélhetően hamarosan választ kapunk. De az erkölcsi dilemmákra nincsenek ilyesfajta, bizonyítékokkal megtámogatott válaszok.

Vajon egyetértenek-e a normál testsúlyúak azzal, hogy szolidárisnak kell lenniük azokkal, akik maguk idézik elő maguknak a bajt? Ha az elhízás során a pluszkalóriák okozta élvezetet az egyének kisajátítják, akkor vajon jogos-e, ha a kövérség okozta költségeket szétterítik az egész társadalomra? És ha az egészségtelen életmódjuk nem csak saját magukat sodorja veszélybe, hanem a gyerekeiket is, és ők már gyerekként is kórosan elhíznak? Ok ez arra, hogy a gyerekek nevelőszülőkhöz kerüljenek?

Elfogadják-e majd a normál testsúlyúak, ha az elhízottak miatt kell több lélegeztetőgépet venni és több kórházi ágyat fenntartani? Ha megelőzik a normál testsúlyúakat az oltási sorrendben? Ha újabb kutatásokat kell finanszírozni, hogy a kutatók még nagyobb hatékonyságú vakcinát fejlesszenek ki, ami az ő számukra is biztonságos?

Ezeket a kérdéseket nyilvánosan ma ritkán teszik fel. De mi lesz akkor, ha tényleg a fertőző betegségek új időszaka köszönt ránk? Ha az elhízottak folyamatosan nagyobb veszélynek lesznek kitéve, és ezért megkülönböztetett bánásmódot kell kidolgozni rájuk?

Body shaming?

Az utóbbi években óriási teret nyert – egyébként jogosan – a body shaming elítélése: komoly mozgalom bontakozott ki arra, hogy az embereket ne a külsejük alapján ítéljék meg. Míg ennek nagyon fontos pozitív hozadékai is vannak, mégis azzal a hátránnyal jár, hogy kezd elfogadottá válni a kövérség. Ha pusztán esztétikai kérdés, sokan nem is tekintenek rá úgy, mint betegségre.

Persze sokan tudják, hogy a túlsúly növeli a 2-es típusú cukorbetegség rizikóját. Azt viszont már csak nagyon kevesen, hogy ez a kockázat akár ötvenszeres vagy százszoros is lehet! Az sem köztudomású, hogy tízszeresre növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, jelentősen növeli a daganatok valószínűségét, és még több tucat más betegségre is hajlamosít. Figyelembe véve, hogy a lakosság háromnegyede valamilyen szív- és érrendszeri vagy daganatos betegségben hal meg, nem lehet túlbecsülni az elhízás egészségügyi kockázatát. És a gazdasági súlyát sem.

Nyilván ezért van az OECD-országok szinte mindegyikének elhízásellenes nemzeti terve. De még a helyzetet komolyabban vevő kormányok is inkább a táplálkozásra helyezik a hangsúlyt, az emberek aktivitási szintjének a növelésére alig. Pedig a kutatások szerint heti 2,5 óra mérsékelt mozgás 3 és fél évvel növeli meg az életkilátásokat. Akik akár heti 5 órát is tudnak sportolni, már 4,2 plusz évre számíthatnak. És ez még a túlsúlyosakra is igaz. Azok az elhízottak, akik rendesen mozognak, három évvel tovább élnek, mint azok, akik normál testsúlyúak, de teljesen inaktívak. A legrosszabb kombináció nyilván az elhízás a mozgásszegény életmóddal megspékelve. Ők 7 évvel élnek rövidebb ideig.

Mégis, hogy fogunk lefogyni?

A fentiekben említett biológiai példák alapján társadalmi méretekben az lenne a legkifizetődőbb, ha a következő generáció már egyszerűen el sem hízna. Ugyanis sajnos az elmúlt 40 évben sehol a világon nem sikerült még lefogyasztani a lakosságot. Boris Johnson most mégis belevág, látva azt, hogy mekkora pusztítást végzett a Covid–19 a nagy-britanniai túlsúlyosak közt.

A biztos sikerhez viszont legalább három komponens szükséges.

  • Az első a társadalmi tudatosság: szembenézni azzal, hogy ez egy hosszú távú küzdelem lesz.
  • A második a lakosság hajlandósága arra, hogy fokozatosan változtasson a jelenlegi életvitelén. Ehhez tanulni kell, hogy megértsük, miért kell megküzdeni egy olyan betegséggel, amely bár nem fertőző, mégis veszélyes.
  • A harmadik egy prevenciós rendszer felépítése. Jelenleg ugyanis senkinek nem dolga a lakosság lefogyasztása. Vagy ha mégis, az egészségügyi rendszerek alapvetően nem a megelőzést finanszírozzák, hanem a betegek terápiáját: a legtöbb országban az egészségügyi költségek több mint 95%-a kezelésekre és beavatkozásokra megy el, és kevesebb mint 5%-ot költenek szűrésekre és prevencióra. Pedig a most alulfinanszírozott megelőzés nagyon is megérné: az OECD számításai szerint minden itt befektetett forint öt-hatszorosan megtérülne. Ugyanis az egészséges népesség nemcsak több GDP-t termel, hanem kevesebbe is kerül.

A jó hír az, hogy az elhízás okozta krónikus szövődmények jelentős része évtizedek alatt alakul ki. Ennek az alattomosságnak egy hatalmas előnye is van: sok kezdeti elváltozás pusztán életmódbeli változásokkal is visszafordítható lenne. Ha a lakosság BMI-indexét csak néhány százalékponttal csökkenteni tudnánk, azzal is hatalmasat könnyítenénk mind az egészségügyi, mind a gazdasági, mind a lelki terheinken. Ehhez azonban először el kell fogadnunk, hogy bajban vagyunk.

A szerzők: dr. Dobos Orsolya biológus, ifj. Duda Ernő, a Magyar Biotechnológiai Szövetség elnöke, a Solvo Biotechnológiai Zrt. vezérigazgatója, Lantos Gabriella egészségügyi menedzser, a Pálinkás József által alapított Új Világ Néppárt elnökségi tagja

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!