8331 volt az elmúlt öt év átlagához viszonyított többlethalálozás 2020-ban

2021. március 22. – 12:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

8331-gyel nőtt a halálozás Magyarországon 2020-ban a korábbi évek átlagaihoz képest, írja az MTI a KSH információi alapján. Az elmúlt évek átlaga a 2015 és 2019 közötti időszak átlagát jelenti. Tavaly 9884 elhunytat soroltak hivatalosan a vírus áldozatai közé.

Tavaly Magyarországon 140 900-an hunytak el. Az Eurostat honlapján is elérhető adatok szerint az ezt megelőző öt év, azaz a 2015 és 2019 közötti időszak átlagos halálozási adatához képest a növekedés 8331 fő.

Ha csak az előző évet nézzük, akkor azt látjuk, hogy 2019-ben 129 603-an haltak meg, tehát ha ehhez nézzük a 2020-as 140 900-as halálozási adatot, úgy valamivel 11 ezer fölötti a többlet.

A KSH elnöke az MTI-nek elmondta, a többlethalálozás adata az elmúlt évek átlagához képest szomorú adat, de látni kell, hogy az EU 27 tagállama közül még mindig a hatodik legalacsonyabb többlethalálozást lehetett Magyarországon mérni. Csak Lettország, Izland, Finnország, Dánia és Észtország adatai mutatnak kisebb halálozási növekedést 2020-ban, míg a „szomorú lista” másik végén Lengyelország és Szlovénia áll 19 és 18 százalékos növekedéssel.

Vukovich Gabriella azt is elmondta, hogy az uniós tagállamok között nem egységes, mikor sorolnak egy elhunytat a koronavírus áldozatai közé. Erre utal, hogy míg egyes tagállamokban a tavalyi többlethalálozás nagyobb részét vagy egészét lefedi a Covidban elhunytak száma, addig más országokban a jelentősen megnövekedett halálozás csak negyedét, felét teszik ki a vírus áldozataiként besorolt esetek.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!