Orbán Jakabnak: Ön eljátssza a szegénylegényt, miközben többszörös milliomos

2021. március 16. – 16:40

frissítve

Orbán Jakabnak: Ön eljátssza a szegénylegényt, miközben többszörös milliomos

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktornak azonnali kérdéseket tesznek fel a parlamentben ellenzéki képviselők.

Ön egy sikeres ember, milliókat keres

Elsőként Jakab Péter, a Jobbik elnöke beszélt arról, hogy Orbán családja a válság alatt is hasít, miközben a közmunkásoknak napi 75 forintos emelést sikerült összehozni. Majd felsorolta: „az ön fia 40 milliós tandíjjal ment elitiskolába, a veje 215 milliós vissza nem térítendő támogatást kapott”, de Mészáros Lőrinc is növelte vagyonát a válság alatt. Miközben ezzel párhuzamosan munkanélküliség van, becsődölő vállalkozások, összeomló egészségügy, gazdaság.

Orbán válaszában elsorolta, hogy bértámogatást, hitelmoratóriumot vezettek be, csökkentettek több adónemet, és beruházási támogatásokat adtak. 3 hónapig adják az álláskeresési támogatást, és akinek nem sikerül elhelyezkednie, elérhető a közmunkaprogram. Hozzátette, hogy Gyurcsány alatt ilyenek nem voltak.

Jakab viszontválaszában arról beszél: ritkán szokott igazat mondani Orbán, most sem sikerült. Vasárnap mégis elszólta magát, amikor azt mondta, novemberben már tudta, mekkora baj lesz. De hiába, nem tett semmit. Hagyta, hogy összeomoljon az egészségügy, gazdaság. És miközben az ország a túlélésért küzd, a fideszesek luxusgépekkel repülnek a Maldív-szigetekre.

Orbán erre úgy reagált, régóta figyeli Jakab hozzászólásait, és látja, hogy sokszor arról beszél, hogy szegény. De Orbán szerint nem mond igazat, hiszen „ön egy sikeres ember, milliókat keres, többszörös milliomos”. Hozzátette, hogy nem sajnálják tőle, csak értetlenül nézik, miközben eljátssza Jakab a szegénylegényt, aközben milliókat keres. „Ez kétszínűség” – mondta Orbán.

Állítsák le az oltásellenes kampányukat!

Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes arról beszélt, Orbán nemrégiben azt mondta, a járványkezelésből senki ne csináljon politikát, ugyanezt akarja a szombathelyi polgármester, Nemény András is, mégsem kap engedélyt az önkormányzati oltópontok felállítására, azt az utolsó pillanatban leállították, pedig már a rajtnál voltak. Közben például az ötödik kerületben ez megvalósulhat. „Ki és mire utasította hirtelen a korábban igent mondó kormánymegbízottat, miért nem kaphatott engedélyt a szombathelyi önkormányzat”? – tette fel a kérdést Kunhalmi.

Orbán válaszában azt mondta, állítsák le az oltásellenes kampányukat, ha valaki pedig azért nem veszi fel az oltást, mert az ellenzék azt mondta, akkor az az ő lelkükön szárad. Ezután felsorolta, hogy 5005 háziorvosi, 629 kórházi oltópont, 149 szakrendelői oltópont van az országban, és abban az esetben, ha több vakcina áll rendelkezésre, akkor ezeknek az oltópontoknak a számát növelik majd. Ha ez is kevés lenne, akkor arra is van tervük, de abban az esetben „szívesen vesszük a segítséget”.

Kunhalmi nem is várt más választ, mondta, és szerinte inkább azt lehet nevezni oltásellenesnek, aki letiltja az ilyen önkormányzati kezdeményezéseket.

Önmagában még nem jelent sikeres járványkezelést, hogy az unióban lakosságarányosan a második helyen van Magyarország, mert közben „a halálozásban is ott vagyunk az élbolyban. Ne haljon meg az országban több szombathelyi csak azért, mert késlekedik”.

Orbán viszontválasza: „Minden vakcina jobb, mint a tüdő elvesztése, mint belehalni a járványba”. Utolsó mondatként azt is mondta, észlelte a szombathelyi háziorvosok segítségkérését, ezért arra kérte a közigazgatások helyi vezetőjét, hogy menjenek ki a háziorvosokhoz, és segítsenek nekik.

Ne bújjon Brüsszel, Soros, Gyurcsány mögé!

A DK-s Arató Gergely szerint nincs rendes oltási terv az országban, ezért lehetett, hogy súlyos betegek nem kaptak oltást, miközben a focisták oltása jól halad. És eközben az oltás nem halad jól.

Orbán erre azt mondta, őt az zavarja, hogy Brüsszel megrendeli a vakcinákat, mi kifizetjük, és nem érkezik meg. A vakcinát Brüsszel rendeli meg, ő szállítja le, ő osztja szét, mondta Orbán, és hozzátette, nem azért halad lassabban az oltás, mert nincs oltópont vagy ne lenne megszervezve, hanem azért, mert nincs elegendő vakcina. Majd példaként hozta az AstraZenecát, akik félmillió dózissal kevesebbet szállítanak. Orbán szerint a brüsszeli vakcinaszerződéseket nem hozhatja nyilvánosságra, pedig kiderülne belőle, hogy rosszul kötött szerződések.

Arató viszontválaszában azt mondta, Orbán legalább legyen férfi, ne bújjon Brüsszel, Soros, Gyurcsány mögé. Hozzátette, hogy azt például elfelejti megemlíteni, hogy 10 millióval több Pfizer érkezik, „érdekes, hogy erről nem számol be” – fogalmazott. Miközben azt mondja, kevés a vakcina, 600 ezer vakcina van a raktárakban, mondta Arató.

Orbán erre azt mondta, hogy azt, hogy egy beadott vakcina párját szabad-e szétosztani, vagy nem, azt a járványügyi szakemberek döntik el. És ők úgy döntöttek, muszáj raktárban tartani, hiszen hamarosan második oltásként be kell adni.

Mi barátokat gyűjtünk

Az LMP-s Keresztes László Lóránt felszólalásában előbb nyugalomra intette a parlamenti képviselőket, mert szerinte ezek a kérdések, amiket feltesznek, az embereket érdeklik.

Keresztes ezután több mindenről beszélt, végül azt kérdezte Orbántól, hogy kormányzati pozícióból miért nem állnak ki harcosan a nemzeti érdekek mellett, amikor az orosz vagy a kínai nagyhatalmi érdekekkel szemben kell kiállni, és leállítják-e a Budapest–Belgrád vasúti projektet, ami eladósítja a magyar embereket?

Orbán szerint ő „erőfeszítéseket tett arra, hogy mi is a kérdés”. A kormány álláspontja továbbra is az, hogy a magyarokat képviselik Brüsszelben, de „önök” Brüsszelt képviselik Magyarországon. „Megmondaná nekem, hogy milyen orosz vagy kínai nagyhatalmi érdekek vannak, amik Magyarországot fenyegetik? Mi ezt a hidegháborús politikát egyáltalán nem támogatjuk, nem volt jó, nem vált be. A mi politikánk más: barátokat gyűjtünk, szeretnénk minél több emberrel jó kapcsolatot ápolni, Kínával, Oroszországgal és Szaúd-Arábiával is, ami jó a magyar embereknek”.

Keresztes szerint a magyar kormány csak nemzetinek hazudja magát, de a válság két legnehezebb évében annyi pénzt elkölt a Budapest–Belgrád vasútvonalra, amiben több százezer munkahelyet teremthetnének. Hajlandóak-e feloldani a titkosítást? – kérdezte Orbánt.

A miniszterelnök azt tanácsolta az LMP-s politikusnak, vessen egy pillantást a térképre, mert egy épelméjű ember rájön, hogy az nagy siker, „komoly nemzeti tett”, hogy Görögországból Magyarországon keresztül megy majd az áru.

Támadunk és védekezünk is

Burány Sándor arról beszélt, hogy egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett korábban Orbán a járvánnyal, illetve védekezéssel kapcsolatban. Most akkor „támadunk vagy védekezünk, a legsötétebb pillanatokban vagyunk, vagy lesz ennél rosszabb?” – kérdezte Burány.

Orbán válaszában azt mondta, úgy tűnik, Buránynak egymást követő helyzetben hozott különböző intézkedések ellentmondanak egymásnak, de ezek mind logikus lépések voltak az adott helyzetben.

„Most támadunk, ezt hívják oltásnak, de a harmadik hullám miatt védekezünk is”

– mondta Orbán, hozzátette, igen, egyszerre. És ha újabb hulláma lesz a járványnak, „azt tesszük, amit tennünk kell”. Mindig az adott helyzethez kell alkalmazkodni, mondta Orbán, és példának hozta fel az AstraZeneca körül felmerült kérdéseket.

Orbán szerint most minden lehetőség megvan a keleti vakcinák megérkezésével, hogy kivitelezhető legyen a vállalás, hogy a második negyedév előtt minden regisztrált be legyen oltva.

Burány viszontválaszában arról beszélt, két dolgot kér a miniszterelnöktől: ha legközelebb egy hétvége alatt 70 ezer embert akar beoltatni, akkor az végül sikerüljön, ne úgy, mint legutóbb. A másik, hogy ha emberéletekben mérik a járvány elleni védekezést, akkor számoljon el azzal is, hogy Európában a harmadik legrosszabb a halálozási arány.

Orbán úgy reagált, a statisztikai nyilvántartásoknál mi úgy számolunk, hogy megnézzük 2019-ben mennyien haltak meg, aztán hogy 2020-ban mennyien, ezt nevezik többlethalálozásnak. És ha ezt nézzük, akkor valahol a 10. helyen vagyunk Európában. Ez sem jó természetesen, minden ember élete számít, mindet meg akarjuk menteni, mondta Orbán, aki végül újra elmondta, hogy azt kérik az ellenzéktől, hogy hagyja abba az oltásellenes kampányt.

Milyen kár, hogy ön nem szavazta meg!

Az MSZP-s Szakács László szerint most nincs békeidő: akik most nem dolgoznak, azok nem azért nem dolgoznak, mert lusták vagy nem akarnak, hanem azért, mert az egészség védelmében olyan szabályokat hozott a kormány, ami miatt nekik le kellett állniuk. Ezért támogatni kéne őket, de a kormány ehelyett hitelt ad, mondta Szakács. „Mikor jelentik be, hogy milyen vissza nem térítendő támogatásokat kapnak a mikro- és kisvállalkozások a hitel helyett, és meddig hosszabbítják meg a hitelmoratóriumot?” – kérdezte Szakács.

Orbán szerint a hitelnyújtás megkezdődött, de nem elégedett a konstrukcióval, túlságosan bürokratikus, de jó intézkedés, és sikeres. Bértámogatást pedig adnak a bajba jutott vállalkozásoknak, ötvenszázalékost, mondta. Mindezek alkalmasak arra Orbán szerint, hogy a járvány okozta gazdasági válságon túljussanak. A hitelmoratórium pedig a miniszterelnök szerint életmentő, „milyen kár, hogy ön nem szavazta meg ezt itt a parlamentben”.

Szakács szerint minden, amit Orbán mondott, erős csúsztatás, a karácsonyfa alá a vállalkozások hiánypótló végzéseket tehettek. „A felszámolókat megerősítik, oda beteszik a saját katonáikat, kívülről ez nem látszik jónak” – mondta az MSZP-s politikus.

Orbán erre felolvasta, Szakács milyen intézkedéseket szavazott meg a parlamentben a karrierje során, például áfaemelés, tandíjemelés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!