Megvan, kik lesznek a Mi Hazánk Mozgalom budai jelöltjei

2021. március 14. – 13:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Mi Hazánk Mozgalom alelnöke vasárnap bejelentette, mind a 106 egyéni országgyűlési képviselői választókörzetben, így a budai körzetekben is önálló jelölteket indít a 2022-es országgyűlési választáson, írja az MTI.

Az 1-es választókörzetben Szikora Istvánt, a 3-asban Grundter Andrást, a 4-esben Nagy Attilát, a Mi Hazánk fővárosi elnökét, a 10-esben Katona Miklóst, a 18-asban pedig Esze Tamást indítják. A 2-es választókörzetben pedig Novák Előd, a párt alelnöke indul majd.

Novák azt mondta:

„az országgyűlési választáson várhatóan csak három listából lehet választani: a Fidesz és a ”balliberális szivárványkoalíció„ mellett harmadik útként a Mi Hazánk Mozgalom kerül a szavazólapokra.”

A Mi Hazánk részletes választási programjáról a párt honlapján olvashatnak az érdeklődők>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!