Alaptörvény-ellenes a nemváltoztatás jogi elismerésének visszamenőleges betiltása

2021. március 12. – 15:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Alkotmánybíróság pénteken kihirdetett döntése szerint alaptörvény-ellenes a transznemű emberek nemének jogi elismerését visszamenőleg betiltani.

Mint ismeretes, tavaly tavasszal, miután veszélyhelyzetet rendeltek el az országban, és megszavazták a koronavírus-törvényt, a Fidesz fontos – de a járványkezeléshez nem feltétlenül kapcsolódó – változtatások sorát nyomta át a parlamenten egy Semjén Zsolt által benyújtott salátatörvény formájában.

A koronavírus-járványra hivatkozva többek között megkötötték a főváros kezét a Városliget átépítésének ügyében, tíz évre titkosították a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításának részleteit és eltörölték a nemváltoztatás jogát is.

A törvény értelmében minden hivatalos iraton (például a személyi igazolványon, a jogosítványon és az útlevélben) az addigi „nem” helyett a „születési nem”-et kell feltüntetni tavaly óta. Ez pedig azt jelenti, hogy ha valaki meg is változtatja a nemét a magánéletében, a változás nem jelenhet meg az okirataiban, jogilag tehát nem változik a neme.

A jogszabályba ráadásul egy olyan rendelkezés is bekerült, amely kimondja, hogy az új szabályok a folyamatban lévő eljárásokra is érvényesek. Tehát ha valaki az új jogszabály előtt hónapokkal, vagy esetleg évekkel kérelmet nyújtott be nemváltoztatásának jogi elismerésére, azokat is el kell utasítani.

Az elutasításokat több érintett is megtámadta jogi úton a Háttér Társaság és a Magyar Helsinki Bizottság segítségével, melynek az lett a vége, hogy az Alkotmánybíróság kimondta: alaptörvény-ellenes volt a korábban benyújtott és az új jogszabály életbelépéséig el nem bírált kérelmek elutasítása. Az AB ennek megfelelően megsemmisítette a vonatkozó rendelkezést.

A Háttér Társaság a döntést követően nyilatkozatban tudatta, hogy tovább folytatja a pereskedést. Céljuk, hogy az AB ne csak ezt a rendelkezést, hanem az egész jogszabályt nyilvánítsa alaptörvény-ellenesnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!