Kiégett egy lakás a VII. kerületben, egy ember meghalt

2021. március 11. – 14:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt egy ember, miután csütörtök kora délután kigyulladt Budapesten egy lakás a VII. kerületi Csengery utcában. Az ötszintes társasház egyik földszinti lakásában ütött ki tűz, a 35 négyzetméteres lakás egésze lángolt. A tűzoltók az oltás közben egy holttestet találtak.

A budapesti tűzoltók négy járművel vonultak ki, összesen húszan. A házat harminckilenc embernek kellett elhagynia, két embert pedig arra kértek, hogy zárja be a nyílászárókat, és ne hagyja el a lakását. A tűz keletkezésének pontos okát, körülményeit a katasztrófavédelem vizsgálja.

A tűzeset helyszíne – Fotó: Balogh Zoltán / Telex
A tűzeset helyszíne – Fotó: Balogh Zoltán / Telex

Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint idén már 1720 lakástűz keletkezett, ezekben 120 ember sérült meg, ők jellemzően füstmérgezést szenvedtek, 22 emberen pedig már nem lehetett segíteni. Azt írták: egy kis odafigyeléssel és füstérzékelőkkel mindegyik eset megelőzhető lett volna.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!