Akár öt év börtönt is kaphat az, aki útellenőrre támad

2021. március 10. – 09:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Március elsejétől a büntető törvénykönyv szerint közfeladatot ellátó személynek minősülnek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei és kezelői ellenőrei, közölte a társaság.

Aki bántalmazza, erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, vagy intézkedésre kényszeríti őket, az akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

2019-ben készítettek egy belső, reprezentatív felmérést, amit 1480-an töltöttek ki. A nyilatkozók 88 százalékát sértegették már, több mint 20 százalékát megdobálták paradicsommal, sörös dobozzal vagy műanyag flakonnal. Minden harmadik közutast „ledudáltak” már munkavégzés közben.

Tavaly decemberben ünnepelte ötvenedik születésnapját a sárbogárdi ZIL hómaró – Fotó: Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Az útellenőrök rögzítik a közutakon a szükséges beavatkozásokat, ott vannak a baleseti helyszíneknél, segítenek a bajba jutott autósokon vagy állatokon, télen gyorskátyúzást végeznek, táblák és egyéb úttartozékok soron kívüli javításáról is gondoskodnak.

A kezelői ellenőr hatósági jogkörben eljárva a túlsúlyos, túlméretes teherautókat ellenőriz a mérőállomásokon, mobil egységekkel. A közlekedés biztonságára veszélyt jelentő járművet visszatarthatja.