Vadmacskakölyköket engedtek szabadon a Bükki Nemzeti Parkban

2021. március 4. – 14:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Még tavaly került mentett állatként a Budapesti Állatkert Vadállatmentő Központjába az a három vadmacskakölyök, akiket múlt héten engedtek vissza a természetbe, miután felnevelték őket és elvégezték a szükséges genetikai vizsgálataikat is. A Budapesti Növény- és Állatkert közleménye szerint az állatok elkeveredhettek az anyjuktól vagy elárvulhattak. A szakemberek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival közösen engedték el a vadon élő macskákat.

Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert
Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert


A három vadmacskatestvért tavaly Miskolc mellett, Felsőzsolca és Szikszó
között egy bolygatott területen találták meg. Az állatok előbb a mályi Madármentő Állomásra kerültek, majd onnan néhány nap múlva átszállították őket a Fővárosi Állat- és Növénykert Vadállatmentő Központjába. Az elmúlt hónapokban az állatkerti munkatársak felnevelték a kölyköket, illetve felkészítették őket arra, hogy a természetben, emberi segítség nélkül élhessenek.

Ehhez különösen fontos, hogy az állatok megfelelő vadságúak maradjanak, mert a kézhez szokott, túlságosan megszelídült állatok nehezebben boldogulnának.
Az állatokról való gondoskodás mellett genetikai vizsgálatokat is végeztek az állatokon. Ez azért lényeges, mert a hazai vadmacskaállományt jelentősen érinti a kóbor házimacskákkal való kereszteződés problémája, így a visszaengedéshez tudni kell, hogy nemcsak ránézésre, hanem genetikai értelemben is „igazi” vadmacskákról van szó. A vizsgálatok megerősítették, hogy nem hibrid, hanem tisztavérű állatok.


Mindhárom állatot február 26-án engedték szabadon, a nőstényt a Heves-Borsodi-dombságban, a hímeket pedig a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzetben, illetve a Tisza mellett, a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetben engedték el. Azért különböző helyszíneken tették ki őket, mert ez segítheti az új élőhelyeiken található vadmacskák populációjának genetikai frissítését, ami pedig természetvédelmi szempontból hasznos. A vadmacska Magyarországon 1974 óta védett, 2012 óta fokozottan védett, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke példányonként 250 ezer forint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!