Meghalt Németh János, az Alkotmánybíróság volt elnöke

2021. március 1. – 23:12

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt Németh János, az Alkotmánybíróság egykori elnöke, 87 éves volt, írja közleményében az ELTE Jogtudományi kar.

Németh 1933-ban született Újpesten. 1956-ban végzett az ELTE Jogi Karán summa cum laude fokozattal, később visszatért tanítani, később a Polgári Eljárásjogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, majd az utóbbi másfél évtizedben professor emeritusa lett.

Ösztöndíjas kutató volt a Müncheni, majd a Kölni Egyetemen, több hazai és nemzetközi szakmai díjat is kapott, 2003-ban pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét.

Egyetemi oktatói munkája mellett ügyvéd és választottbíró volt. A rendszerváltás után, 1990-ben az Országos Választási Bizottság elnökévé választották, ezt a tisztséget 1997-ig, alkotmánybíróvá történt megválasztásáig töltötte be. 1998-ban az Alkotmánybíróság elnökévé választották, a posztot egészen 2003-as nyugdíjazásáig töltötte be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!