Hétvégén a kormány megsegített két budapesti kerületet, mindkettő fideszes
2021. február 28. – 13:23
frissítve
Hétvégén megjelent a Magyar Közlönyben egy határozat, amellyel a kormány közel 1,3 milliárd forintot osztott szét 12 önkormányzat között fejlesztési és működési feladatok ellátására. A 12 település között vannak független, valamint kormánypárti vezetésűek, ellenzéki nem jutott ebbe a körbe.
A kormány által támogatott települések közé bekerült két budapesti kerület is, mindkettő fideszes. A Pokorni Zoltán által vezetett XII. kerület 225 millió forintot kapott önkormányzati fejlesztésekre és kiegészítő munkákra; az V. kerület – ahol Szentgyörgyvölgyi Péter a polgármester – közel 91 millió forintot kapott idősügyi kommunikációs program folytatására.
Rajtuk kívül egészen más kategóriába tartozó települések kaptak támogatást hétvégén a kormánytól: többségük lakossága pár száz, legfeljebb pár ezer és a két budapesti kerülethez képest lényegesen szerényebb lehetőségekkel rendelkeznek. A többi támogatott település: Aszófő, Balatonszepezd, Cserkút, Gánt, Hajós, Óbánya, Simontornya, Szenna, Szokolya, Tenk.
Az önkormányzatokat érintő kormányzati elvonások miatt a napokban tárgyalta a 25 ezer fő feletti települések, a megyei jogú városok, majd a budapesti önkormányzatok. Karácsony Gergely február 25-én azt közölte, hogy kézzelfogható válaszok nem érkeztek a kormánytól, amit kaptak, azt úgy hívják, hogy semmi.