A kormány újabb fél évre meghosszabbítja a migrációs válsághelyzetet

2021. február 27. – 22:43

Másolás

Vágólapra másolva

Fél évre újra meghosszabbítja a kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, amit 2016 márciusa óta fenntart. Erről szombaton jelent meg a rendelet a Magyar Közlönyben.

A kormány 2015-ben előbb csak a határnál lévő megyékre hirdette ki a válsághelyzetet, majd 2016 márciusában azt az egész országra kiterjesztette. A válsághelyzetet a törvény szerint akkor hirdetheti ki a kormány, ha a menekültek száma egy bizonyos mértéket meghalad (erről most nincs szó), vagy ha „bármely olyan migrációs helyzettel összefüggő körülmény alakul ki, amely valamely település közbiztonságát, közrendjét vagy a közegészségügyet közvetlenül veszélyezteti”.

A válsághelyzet kihirdetését felvételekhez is kötötték, például ha a Magyarországra érkező menedékkérők száma meghaladja

  • egy hónap átlagában a napi ötszáz főt, vagy
  • két egymást követő hét átlagában a napi hétszázötven főt, vagy
  • egy hét átlagában a napi nyolcszáz főt.

Vagy ha a Magyarországon a tranzitzónában tartózkodók száma (a segítőket nem számítva) meghaladja

  • egy hónap átlagában a napi ezer főt, vagy
  • két egymást követő hét átlagában a napi ezerötszáz főt, vagy
  • egy hét átlagában a napi kétezer főt.

Vagy ha ez nem áll fenn, elég hozzá bármely olyan migrációs helyzettel összefüggő körülmény kialakulása, amely valamely település közbiztonságát közvetlenül veszélyezteti.

A válsághelyzetet a kormány 2016 óta időről időre újra meghosszabbítja, de már jó ideje kérdés volt, ennek mi értelme is volt az utóbbi időben, az illegális bevándorlás statisztikái ugyanis jelentősen mérséklődtek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!