Rácz Zsófia: Nem kell olyan munkákat végeznem, amihez komoly szakmai végzettség kell

2021. február 25. – 08:15

frissítve

Rácz Zsófia: Nem kell olyan munkákat végeznem, amihez komoly szakmai végzettség kell
Rácz Zsófia a közpénzből fenntartott Facebook-oldalán kívül ritkán találkozik azokkal, akikért hivatalosan felel – Fotó: Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár közszereplői Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem kell olyan munkákat végeznem, amihez komoly szakmai végzettség kell. A diplomám hiánya nem hátráltat.”

A Népszava szerint ezt Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár mondta minisztériumi feladatairól az ELTE Politológus Műhelyének beszélgetésén. Rácz hosszú idő elteltével most először vállalt nyilvános fellépést úgy, hogy érdemben lehetőség nyílt őt kérdezni.

Rácz Zsófia nem ápol különösebben harmonikus kapcsolatot a nyilvánossággal: kinevezését követően az akkori Index újságírójával került eltérő valóságértelmezésből fakadó vitába, tavaly pedig az első kérdés után faképnél hagyta az RTL Klub riporterét, illetve azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy posztja ellenére többszöri egyeztetés után sem ült le tárgyalni a Pedagógusok Szakszervezetének ifjúsági tagozatával a tanárhiány okozta problémákról.

Rácz Zsófiát 2019 decemberében nevezték ki a Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetői posztjára, és a kormányoldal törvényt is módosított azért, hogy megfelelő diploma hiányában betölthessen helyettes államtitkári pozíciót. A Népszava szerint Rácz most arról beszélt, hogy

nem tekint magára politikai kinevezettként, és hangsúlyozta, hogy a törvény is szakmai felsővezetőként határozza meg a helyettes államtitkári pozícióját.

Mindez alapján tehát Rácz Zsófia úgy látja, hogy egy szakmai felsővezető helyettes államtitkár feladatköre a jelenlegi magyar kormányban nem olyan poszt, amihez bárminemű szakmai végzettség kell.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!