Boross Péter szerint egy amatőr pozőrt választottak meg budapesti főpolgármesternek

2021. február 25. – 10:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kommunizmus áldozatainak emléknapja apropóján adott interjút a Magyar Nemzetnek Boross Péter egykori miniszterelnök. Egy ponton azonban némi gyurcsányozásba ment át a beszélgetés. Boross szerint Gyurcsány Ferenc ugyanúgy uralja a baloldali pártokat, mint anno Rákosi Mátyásék, bár nincsenek olyan eszközei, mint voltak a kommunistáknak. Ennek ellenére aggódik, mert a kommunikáció a baloldal kezében van. Különösen Budapesten veszélyes a helyzet, ahol Boross szerint

„az emberek képesek voltak egy hozzáértő, komoly szakember helyett egy amatőr pozőrt választani főpolgármesternek”.

Bízik a vidék józanságában, mert úgy látja, ott mintha kevesebben és kevesebbet néznének „rossz tévéket és internetes oldalakat”. Az egykori miniszterelnök arra is kitért, hogy a mostani baloldal elvtelen és alkalmatlan, és ugyanúgy támaszkodik a Nyugat támogatására, mint korábban a kommunisták Sztálinéra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!