A saját hétéves lánya ellen követett el szexuális erőszakot egy Fejér megyei férfi

2021. február 23. – 14:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Letartóztattak egy Fejér megyei férfit, aki a gyanú szerint szexuális erőszakot követett el hétéves lánya ellen február 14-én, írja az ügyészség. A döntés nem jogerős, mert a védelem fellebbezett ellene. Ugyanakkor a férfi a másodfokú döntésig letartóztatásban marad.

A Fejér Megyei Főügyészség kiemelte, hogy a férfi már korábban is elkövetett hasonló bűncselekményt, ezért tartani lehet a bűnismétléstől. Édesanyja a Borsnak elmondta, hogy korábban öt év börtönre ítélték, mert az öccsével fajtalankodott. A férfit hat nappal a szökése után, szombaton este fogták el, amikor váratlanul hazatért. Az élettársa hívta ki a rendőröket.

Tud segíteni! Ha tudomása van bajba jutott, bántalmazott gyerekről, vagy aggódik, mert felmerül ennek a gyanúja, hívja a Gyermekvédő Hívószámot, a 06 (80) 212-021-et! A hívás anonim, ingyenes, és a szám a nap 24 órájában él. A veszélyeztetettségről szóló jelzést a hívásokat fogadó szakemberek továbbítják az illetékes hatóság felé. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által működtetett szolgáltatásról itt talál bővebb információt.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!