Nem bírták Ördög Nóráék kisboltjának forgalmát a balatonakarattyai szomszédok, ezért költözik az üzlet

2021. február 22. – 09:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem volt elég parkolóhely, a környékbelieket zavarta az Ördög Nóra és Nánási Pál népszerű kisboltja által generált nagy forgalom, a szomszédok nyílt levélben kérték a Nekem a Balaton bezárását. A közösségi médiában is rengeteg követővel rendelkező pár ezért bejelentette, hogy a jelenlegi helyen az üzletet bezárják, és egy másik balatonakarattyai helyszínen nyitnak újra valamikor tavasszal.

„Sok jó ember nem fér el kis helyen”

– mondta Nánási Pál abban a múlt hétvégén posztolt videóban, amiben bejelentették a költözést.

A Bors szerint a bejelentés ellenére hétvégén még sokan kerestek fel a kisboltot. Volt olyan rajongó, aki a teljes családjával együtt Győrből indult útra, kifejezetten azért, hogy harmadszorra is meglátogathassa a kedvenc hírességei üzletét, még mielőtt bezár a jelenlegi helyén. A lap munkatársai azt tapasztalták, hogy a balatonakarattyai kisbolt környező utcáiban mindenhol autók álltak, képtelenség volt parkolni.

A bolt ellen tiltakozó és azt bojkottáló helyiek és üdülőtulajdonosok arra panaszkodtak a Borsnak, hogy mivel Ördögék sokat promotálják a kis települést a közösségi médiában a több százezres követőtáboruknak, a korábban csendes falu iránt túl nagy lett az érdeklődés.

Ördög Nóra az egyik legnépszerűbb magyar az Instagramon, ahol 315 ezer követője van, de a Facebookon és a Youtube-on is rengetegen követik családjának életét. A család Nánásiék nevű, 155 ezer feliratkozóval rendelkező Youtube-csatornáján már azelőtt népszerűsítette a boltot, mielőtt az megnyitott volna. Kisbolt születik! címmel tavaly tavasz óta összesen kilenc videót tettek közzé, amelyben a boltnyitás folyamatát dokumentálva népszerűsítették üzletüket. A nyitás óta is rendszeresen készítettek nemcsak videókat, de Facebook- és Instagram-tartalmat is erről a témáról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!