Eloltották a tüzet XXII. kerületi égő raktárban

2021. február 19. – 15:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Péntek délután kigyulladt egy ezer négyzetméteres raktárépület Budapesten – tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőhelyettese az MTI-t.

A XXII. kerületi Alsó Sas utcában található raktár teljes terjedelmében égett. A budapesti tűzoltók több kerületből vonultak ki a helyszínre és öt vízsugárral, több oldalról kezdték oltani a lángokat.

Az MTI szerint az első információk arról szóltak, hogy a tűz nem érintett másik épületet, de később kiderült: egy szomszédos lakóépület tetejére is átterjedtek a lángok. A tüzet sikerült eloltani, már az utómunkálatok zajlanak.

Kolozsi Péter szóvivőhelyettes korábban elmondta, hogy a raktárban nem volt senki, és nem sérült meg senki. Hozzátette: a tűzben egy palack zárószelepe lerepült és a lökéshullámtól két tűzoltó elesett. A helyszínen megvizsgálták őket, és nem sérültek meg, de kivizsgálásra kórházba vitték a tűzoltókat – közölte Kolozsi Péter.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!