Közel ezer kilométernyi út felújítását ígéri az idei évre a Magyar Közút

2021. február 17. – 11:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ezer kilométernyi út felújítása indulhat el idén, nagyrészt hazai, költségvetési forrásokból, írja az MTI a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása alapján.

Ahogy azt írják:

„Az elmúlt időszak rendkívül csapadékos, változékony és szélsőséges időjárása, a fagyási és olvadási ciklusok gyakori váltakozása miatt az országos közutakon is sok burkolathiba alakult ki. Ugyanezek a körülmények hátráltatták a javításokat, hiszen az elmúlt hetekben sok helyütt a hóeltakarításra és síkosságmentesítésre koncentrált a cég.”

A felújításokra első körben a gyorsforgalmi utakon, majd pedig a fő-, végül a mellék- és bekötőutakon lehet számítani majd. A tartósabb munkák várhatóan márciusban indulnak el, a tél végével. Idén a tervek szerint 143 ezer tonna aszfalt felhasználásával végeznek helyi javításokat is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!