Fia játék pisztolyával rabolt egy szigetszentmiklósi férfi, a pénzből tankolt, gyógyszert és kábítószert is vett

2021. február 17. – 07:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két üzletet is megpróbált kirabolni a fia játék pisztolyával egy 26 éves férfi Szigethalmon 2021. február 13-án. Először egy festékbolttal próbálkozott, ám ott az eladó az üzlet hátsó felébe menekült, így a rabló inkább elment, aztán pedig egy csemegeboltban követelte a bevételt. B. Ferencnek akkor az eladó átadta a pénzt. A Pest megyei nyomozók pár órán belül azonosították a férfit – írja a Police.hu.

A szigetszentmiklósi férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. Kihallgatásakor elmondta a rendőröknek, hogy fia játék pisztolyát látta meg reggel a kocsijában, innen jött az ötlet, hogy annak segítségével mindenképpen pénzt kell szereznie. A rabolt összegből elmondása szerint megtankolt, gyógyszert és kábítószert is vásárolt. A 26 éves férfivel szemben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztálya fegyveresen elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.