Azt a közel egymilliárdos tendert fújta le a főváros, amit a hatóságok vizsgálni kezdtek

2021. február 17. – 14:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Visszavonta a médiavásárlási szolgáltatások beszerzésére kiírt közös, csaknem egymilliárd forintos közbeszerzését hét fővárosi tulajdonú társaság, miután a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB), úgy ítélte meg, hogy a kiírás törvénysértő, írja a Világgazdaság.

A tenderben a Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt., a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt., a Fővárosi Vízművek Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. a lap szerint a reklámkampányai lebonyolítására keresett ügynökséget.

A nyertes a társaságok folyamatos, illetve kampányszerű kommunikációjához kapcsolódó médiaügynökségi, médiatervezési és médiavásárlási feladataiért felelt volna. A két éves keretmegállapodás értéke nettó 856,5 millió forint volt, és az ajánlatkérők vállalták, hogy az összeg 50 százalékát biztosan lehívják.

A Közbeszerzési Hatóságnak az a kitétel szúrt szemet, amiben azt írják, hogy a nyertes pályázónak rendelkeznie kell a sikeres és hatékony marketingkommunikációért járó Effie-díjjal. Azt is kikötötték, hogy bár Magyarországon az Effie-díjat 2002-től ítélik oda, csak a 2017 és 2020 között kapott elismeréseket veszik figyelembe, és elég nagy mértékben, mert az értékelési szempontoknál ez 30 százalékos súlyt képviselt a nyertes kiválasztása során.

A Közbeszerzési Hatóság azt kifogásolta, hogy az Effie-díjak minőségi szempontként való meghatározása nem biztosítja az ajánlatok értékelése során a gazdasági szereplők részére az esélyegyenlőséget, az előírás pedig indokolatlanul szűkítheti a versenyt. A Közbeszerzési Döntőbizottságnál február 1-jén elindította a jogorvoslati folyamatot, rá egy napra azonban az érintett cégek lefújták a tendert. Mivel ezt határidőn belül tették, jogszerűen éltek ezzel a lehetőséggel, ezért a jogorvoslati eljárást megszüntették.

A Kreatív az üggyel kapcsolatban megkereste a fővárost, akik ezt válaszolták: „Az eredeti tender annak érdekében született, hogy a fővárosi cégek közösen, vagyis a korábbiaknál takarékosabban, olcsóbban tudjanak médiavásárlási lehetőséghez jutni. Az Effie-díj a médiavásárlók esetén szakmai hatékonysági díj, talán nem kell külön érvelni amellett, hogy Budapest közpénzből olyan cégekkel kíván együttműködni, amelyek szakmai hatékonysága kimagasló. A tender tervezése óta azonban döntés született a Budapesti Közművek Zrt. létrehozásáról, amely alapjaiban változtatja meg a fővárosi közszolgáltató cégek működését. A válság és a kormányzati megszorítások miatt szükség van további kiadáscsökkentésre is, a médiavásárlás területén. Emellett a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt-nek kiemelt feladat jut majd a fővárosi turizmus újraindításában. Mindezek a tényezők indokolták a tender visszavonását, a fővárosi cégek az eddigieknél költséghatékonyabban, takarékosabban, objektív szakmai mércét figyelembe véve indítják a beszerzésüket.”

A fideszes Láng Zsolt viszont még mindig magyarázatot vár. Szerinte helyesen vonták vissza a pályázatot, de több kérdés is felmerül: hogyan kerülhetett bele egyáltalán diszkriminatív feltétel a pályázati kiírásba; milyen tanácsadó vagy szakértő vett részt a kiírás megalkotásában, és mi volt a szakmai indok a kikötésre.