Magyarország szorosabbra fűzi a katonai együttműködést Lengyelországgal
2021. február 16. – 16:38
frissítve
Magyar-lengyel katonai együttműködési megállapodást írtak alá a két ország védelmi minisztériumának képviselői kedden Budapesten. Benkő Tibor honvédelmi miniszter hivatalos látogatáson fogadta Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi minisztert és delegációját – írja az MTI.
Az együttműködési megállapodás 63 pontból áll, többek között közös kiképzések, gyakorlatok, történelmi, hagyományőrző feladatok szerepelnek benne. Benkő Tibor a 63 feladat közül a különleges műveleti erők közös gyakorlatozását, illetve a tartalékos katonák képzésével, felkészítésével kapcsolatos tapasztalatok feldolgozását említette.
A honvédelmi miniszter szerint a visegrádi négyek közötti, illetve azon belül is a lengyel-magyar kapcsolatok erősítése jó úton halad, a mostani megállapodással a lengyel és a magyar katonák együttműködése még hatékonyabb lesz a jövőben.