Egy macska segítségével került elő a holttest, amit a hatóságok nem találtak

2021. február 13. – 19:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy törmeléket kaparó macskának köszönhetően találták meg egy 61 éves férfi holttestét egy tűzeset után – adta hírül a 112 Press.

Péntek hajnalban a Vas megyei Gércén egy kigyulladt melléképülethez riasztották a tűzoltókat, akiknek a helyszínen sikerült megfékeznie a lángokat, így a tűz nem terjedt tovább a főépületre. A melléképület teteje ugyanakkor beomlott, a házban lakó idős férfit pedig hiába keresték, a 23 órás helyszíni szemle végére sem találták meg egyik épületben sem.

Miután a hatóságok befejezték a helyszínelést és a tűzvizsgálatot, az eltűnt férfit a faluban is elkezdték keresni, mert azt feltételezték, hogy a hideg miatt talán máshol aludt. Az eltűnt házigazda egyik rokona viszont a helyszínen maradt és észrevette, hogy egy macska egy törmelékkupacot kapargat. Így találták meg végül a férfi holttestét az üszkös gerendák alatt.

A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit, ami a 112 Press szerint arra utal, hogy nem merült fel az idegenkezűség gyanúja. Azt ugyanakkor szintén vizsgálják, hogy hatósági helyszíni szemlén, ahol nem találták meg a holttestet, történt-e mulasztás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!